A Nemzeti összetartozás hídja lett a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja

Ünnepélyes keretek között Guinness-rekord tanúsítványt kapott a Nemzeti összetartozás hídja szerdán Sátoraljaújhelyen, amely 723 méterével a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja lett.Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), a zempléni város polgármestere sajtótájékoztatón azt mondta, sokan sokat dolgoztak azért, hogy a híd terve megvalósuljon és ezt a kitüntető címet elnyerje.

A városvezető azt MTI-nek elmondta, a tavaly június 4-én átadott függőhídon több mint 300 ezer látogatót fogadtak év végéig, a cél az, hogy idén megduplázzák ezt a számot. Anouk de Timary, a tanúsítványt átadó hivatalos bíró gratulált az eredményhez, és közölte, fontos és különleges építészeti megoldást díjaznak a Nemzeti összetartozás hídjának elismerésével. Úgy fogalmazott, innentől kezdve a sátoraljaújhelyi híd, amely két méterrel előzi meg a korábbi csúcstartót, tartja a leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhíd rekordját.

A Nemzeti összetartozás hídja a Szárhegyet és a Várhegyet köti össze. Az átkelő a Magyar Kálváriát, az ott található Szent István-kápolnát, a 100. Országzászlót és a Trianon 100 eseményére készült turulszobrot, valamint a Magas-hegyi Turisztikai és Sportközpont kötélpályáit köti össze az egykori újhelyi vár romjaira épült kilátósétánnyal.

A híd 84 méter magasan ível át a Májuskút-völgy fölött, a közepén nyolc méter hosszan üvegen keresztül kellhetnek át a látogatók. A híd hat tartókötelének egyenkénti kábelátmérője 70 milliméter, a kötelek teljes tömege meghaladj a 245 tonnát. A járófelület szélessége 1,2 méter, 300 fő tartózkodhat a hídon egyszerre, amit 10 m/s szélerősségig lehet használni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com