A Nemzeti Tehetség Programban 1,7 milliárd forint támogatást ítéltek oda

A Nemzeti Tehetség Program idei pályázati felhívásaiban tíz kategóriában 1225 nyertes pályázó több mint 1,7 milliárd forint támogatást kapott, a benyújtott pályázatok 49 százaléka támogatásban részesült - tájékoztatták a program szervezői csütörtökön az MTI-t.A Nemzeti Tehetség Program célja a kiemelkedő teljesítményre képes fiatalok megtalálása és célzott segítése annak érdekében, hogy tehetségük kibontakozzon és a lehető legjobban hasznosuljon - közölték. A programra pályázhattak tehetséggondozó szervezetek, intézmények, egyesületek, alapítványok egyebek mellett a tehetségsegítés feltételrendszerének és eszközrendszerének javítását célzó hazai programok támogatására, kiadványkészítésre, vagy a tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatására, valamint világversenyeken való részvételre.


Pályázni lehetett tudományos diákköri konferenciák, valamint tudományos műhelyek megtartására, tehetségsegítő szervezetek, illetve szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatására is. A tehetségprogram közvetlenül és a támogatott szervezeteken keresztül évente 300-350 ezer hazai és külhoni tehetséges magyar fiatalt ér el - írták.
    

A szervezők beszámoltak arról is, hogy idén 644 fiatal nyerte el a magánszemélyek közvetlen támogatását biztosító Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat, több mint 360 millió forint összegben. Ez a támogatási forma 2015 óta nyújt lehetőséget arra, hogy kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok ösztöndíj-támogatásban részesüljenek - fejtették ki. Hozzátették: az idei nyertesekkel együtt ezzel az ösztöndíjjal már több mint 4100 fiatal büszkélkedhet.
    

Az idén meghirdetett új pályázati kategóriák népszerűsége felülmúlta a várakozásokat, így például az Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása című kategóriában több mint 190 nyertes pályázat mintegy 570 millió forint értékben kapott támogatást - olvasható a közleményben.
    

Kiemelték: a speciális fejlesztést célzó programok kategóriájában több mint 100 nyertes csaknem 250 millió forintos támogatásban részesül. A nyílt pályázatok nyerteseit az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) személyre szólóan értesíti. A 2009-2021 közötti időszakban a tehetségprogram keretében eddig több mint 17 ezer projekt támogatásáról született döntés, csaknem 28 milliárd forint összegben. A szervezők tájékoztatása szerint jövőre mintegy 4,4 milliárd forint áll majd rendelkezésre a tehetségek sikereinek elősegítésére. A magyar költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapját az egyszázalékos szja-felajánlások képezik, ezt a kormány 2015 óta minden évben kiegészíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com