A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatja idén a közmédia adománygyűjtő kampánya

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) tevékenységét támogatja az idén a közmédia a "Jónak lenni jó!" című jótékonysági kampányával - jelentette be Siklósi Beatrix, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője hétfőn Fóton.

Siklósi Beatrix, elmondta: december 13-án, vasárnap egész napos műsorfolyammal várják az érdeklődőket a közmédia minden csatornáján a Jónak lenni jó! akció utolsó napján. Hozzátette: az elkövetkező hetekben a közmédia rádiós és televíziós műsorokban is bemutatja az NGYSZ karitatív munkáját. Emellett várják művészek és sportolók tárgyait, amelyeket eladásra kínálnak fel a szervezet támogatására.

Download (1)

Bejelentette, hogy az adományvonal már él: a 13600-as számon érhető el, ahol a 05-ös kód megadásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni az akciót.

A tájékoztatón Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

vezérigazgatója kifejtette: a közmédiának fontos a társadalmi felelősségvállalás, a hátrányos helyzetűek, az elesettek - és különösen - a gyermekek problémáinak feltárása, és a megoldásban nyújtott segítség. A közmédia minden lehetséges eszközével igyekszik közreműködő kapocs lenni az adott ügy, illetve a segíteni szándékozó nézők között. A Jónak lenni jó negyedik éve a közszolgálat kiemelt ügye, rendkívül népszerű a nézők, de a készítők körében is - mondta.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke bejelentette, hogy Lewis Hamilton, Forma 1-es világbajnok egy overállját ajánlotta fel árverezésre a jótékonysági akcióhoz kapcsolódva. Az elnök hangsúlyozta, nagyon bízik abban, hogy a "Jónak lenni jó!" program közreműködésével - látva az eddigi eredményeket - az NGYSZ minél több rászorulón segíthet majd. A szomorú párizsi események hatására az NGYSZ úgy döntött, hogy minden áldozat családjának egy karácsonyi csomagot küld. A szervezet az adományokon túl az önkéntes segítők jelentkezését is várja.

Download (2)

A jótékonysági programhoz csatlakozott a Magyar Cirkusz és Varieté, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Nemzeti Kézilabda Akadémia is.

A cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, Fekete Péter bejelentette, hogy a Magyar Cirkusz és Varieté, továbbá 19 megyei színház is hozzájárul az akció sikeréhez. Egy-egy színházi kelléket, különleges tárgyat állítanak ki a színházak aulájában, melyeket meg lehet majd vásárolni. December 13-án, ezüstvasárnap pedig nyílt nap keretében fogadnak mindenkit a Fővárosi Nagycirkusz épületében, és várják a felajánlásokat. Minden tizedik felajánlót egy páros belépőjeggyel ajándékoznak meg.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hozzátette, hogy december 13-án Egerben a Magyar Kupadöntőn egri és Eger környéki hátrányos helyzetű gyermekek a válogatott játékosaival vízilabdázhatnak együtt, majd megnézhetik a Magyar Kupa utolsó mérkőzéseit. Ezen kívül felajánlanak még dedikált relikviákat az akcióhoz.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia menedzser-igazgatója, Mocsai Tamás elmondta, hogy a november 28-i balatonboglári jótékonysági báljuk bevételét ajánlják fel az akcióhoz.

A művészek és sportolók által felajánlott tárgyakat a mediaklikk.hu\jonaklennijo honlapon lehet majd megtekinteni, és a képek alatt látható áron megvásárolni. Az egyéb felajánlásokat a jonaklennijo@mtva.hu címre lehet elküldeni.

A közmédia immár negyedik alkalommal indít gyűjtést, 2012-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítványt majdnem 100 millió, 2013-ban a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal sikerült támogatni a befolyt adományokból. 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet segítette és támogatta a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű kampánya, mintegy 170 millió forintos gyűjtéssel.

mtva

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

http://ujhazak.com