A nyakán ment be, és a két lábán keresztül távozott a villám

Már második alkalommal menti meg édesapja a szegrényi Mező Norbert életét. A fiúba vasárnap délután egy focimeccs közben belecsapott a villám. A nyakán ment be és a két lábán keresztül távozott a nagy erejű villám.


src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


A csapat tagjai mind könnyebb sérüléseket szenvedtek, V.

Dávis, és Mező Norbert pedig súlyosan megsérült. Az agyagosszergélyiek testvértelepülésük, Szergény focicsapatával barátságos mérkőzést játszottak, mikor a meccs felénél váratlanul becsapott a játékosok és nézők közé a hatalmas villám. Három játékos valamint a bíró azonnal összeesett.

Szabó Alfonz, a település polgármestere elmondta, hogy miközben az eset megtörtént, ők zavartalanul bent főztek a meccs utáni összejövetelre, mikor egyszer csak az egyik lakos lélekszakadva berohant, mondván „nagy a baj”. A polgármester kirohant, de ekkor már csak annak volt szemtanúja, ahogyan Norbi és Dávid fekszik a földön. Norbit éppen az édesapja próbálta újraéleszteni. A bírót és a másik játékost talpra állították, ők már tudtak beszélni.

Dávid és Norbert rendkívül rossz állapotban voltak, egyikük hátranyelte a nyelvét a másikuknak pedig leállt a szíve. A meccsről összesen 17 embert szállítottak a mentők kórházba. Az összes játékost, a nézők egy részét és a bírót is.

A villám becsapására egyelőre még nem találtak ésszerű magyarázatot, hiszen vihar még a közelben sem volt a meccs alatt, az eső is csak csöpörgött. A nézők egy része azt állítja, hogy a villám fentről érkezett, mások azt  mondták, hogy a füvön látták cikázni a jelenséget. A két fiút még mindig az intenzív osztályon ápolják. Norbert életén csak édesapja lélekjelenléte segített.

Az édesapa elmondta, hogy szerinte a becsapódó villámost Norbi tompította le, majd a földön cikázva rázta meg a többieket. Amint Norbert a kórházba magához tért minden hozzátartozóját megismerte, és egyre jobban érzi magát.

 

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com