A nyári időszak veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

A nyári időszak veszélyeire, a nyíltvízi fürdőzés szabályaira, a lopásokra és a lakásbetörésekre, valamint a közlekedési balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a rendőrség.balatonNémeth Ágnes ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt mondta, nyáron fokozott veszélyforrás lehet a tiltott helyen fürdőzés, ezért csak a hatóságok által kijelölt, strandolásra alkalmasnak minősített helyeken menjenek az emberek a nyílt vizekbe.

Ezeken a kijelölt helyeken vannak öltözők, mosdók, biztonságban lehet tárolni az értékeket. Kiemelte: a hatóságok folyamatosan ellenőrzik ezeknek a vizeknek a minőségét is. Hozzátette, nagyon fontos, hogy ittasan, felhevült testtel ne menjen senki a vízbe, és balesetveszélyes a csónakokból, különböző vízi eszközökből a vízbe ugrálni.

Az osztályvezető jelezte: a bányatavaknál nem lehet tudni, milyen mély a víz és mi van a vízfelszín alatt, a folyóvizekben pedig a sodrás, a zúgók és az örvények lehetnek veszélyesek. Megjegyezte: sokan arra hivatkoznak, hogy bár nem kijelölt strandon fürdőznek, ismerik a vizet, így nem érheti őket baj. Ez azonban tévedés, egy-egy áradás után átalakulhat a folyó szerkezete, amire nem lehet felkészülni - mondta.

A nyári időszak bűnmegelőzési kérdéseiről szólva az ezredes kiemelte: a nyári melegben sokan hagyják nyitva őrizetlenül szellőztetés miatt az ajtókat, ablakokat, vagy akár felügyelet nélkül a lakást, ezek pedig elősegítik a lopásokat. A nyaralásról a közösségi oldalakon közzétett fényképek is veszélyt jelenthetnek, hiszen jelzik, hogy a ház tulajdonosa nincs otthon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

http://ujhazak.com