A nyáron 6000 kilométert gyalogolnak a diákok a zarándoktáborokban

Június 24-én elkezdődik az első, Mátraverebély-Szentkútra vezető zarándoktábor, majd a nyár folyamán összesen 62 csoport csaknem 1000 diákja és vezetői vesznek részt az államilag támogatott zarándoktáborokon; a programokon mintegy 6000 kilométert gyalogolnak a résztvevők - közölte a Nógrád vármegyei szentkúti nemzeti kegyhely sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.Kerekes Dancsok Regina elmondta: az első táborban 226 diák és vezető 111 kilométert gyalogol a Börzsöny és a Cserhát településein és erdein keresztül Mátraverebély-Szentkútra, ahol a tavaly átadott, sportpályával, közösségi térrel körülvett modern szálláshelyen tölthetik el a tábor utolsó éjszakáját a gyerekek.

A zömében több mint 100 kilométeres, egyhetes gyalogos zarándoklatok alatt imádság, csendes szakaszok és beszélgetések váltják egymást - tette hozzá. Ismertette: minden évben növekszik a zarándoktáborok létszáma; négyféle útvonal közül választhatnak a diákok: Tihany-Bakonybél-Pannonhalma; Tata-Péliföldszentkereszt-Esztergom; Márianosztra-Szécsény-Mátraverebély-Szentkút és Marana Tha Ház (Mánfa)-Máriakéménd-Máriagyűd.

A zarándoklat középső öt napján átlagosan napi 20-25 kilométert gyalogolnak a fiatalok, komoly kihívást jelentő terepen. A maximum 34 fős, javarészt felső tagozatos, illetve középiskolás diákokból álló csoportokat képzett vezetők kísérik, akik kidolgozott lelki ív és tematika mentén foglalkoznak a fiatalokkal, hogy külső útjuk belső úttá is válhasson - fogalmazott a szóvivő.

Elmondta azt is, hogy még alig kezdődött el a búcsúszezon, de már közel háromezer óvodás és iskolás zarándokolt el a családbarát zarándokközponttá vált szentkúti nemzeti kegyhelyre akár a szülőkkel, akár tőlük függetlenül zarándoktáborok, ferences ifjúsági táborok vagy nyári táborok formájában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com