A Párbeszéd felelős erdőgazdálkodást kér a kormánytól

A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy felelős módon gazdálkodjon az erdőkkel, fák kivágása helyett pedig támogassa a megújuló energiaforrásokat.Szabó Rebeka, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő keddi online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kormány az erdők kivágásával "múlt századi módszerekkel próbálja megoldani a részben saját maga keltette energiaválságot".
    

A Párbeszéd szerint inkább fenntartható, megújuló energiaforrásokkal kellene biztosítani a lakossági energiaigényt, ezért azt kérik a kormánytól, hogy támogassa az épületszigetelést, engedélyezze szélerőművek felállítását, a napelemekre és hőszivattyúkra ne tegyen plusz adókat, és telepítsen hőszivattyúkat az iskolákba. Váradiné Naszályi Márta I. kerületi polgármester, a Párbeszéd politikusa hangsúlyozta, hogy az agrárminiszter ugyan módosított a fakitermelésről szóló eredeti rendelkezésen, és az állami erdőkben megtiltotta a visszapótlás nélküli fakivágást, de a magántulajdonú erdőkben ez továbbra is lehetséges.


Ezért Karácsony Gergely főpolgármester rendelettervezetet terjesztett be a Fővárosi Közgyűlésnek azért, hogy Budapesten a magántulajdonú erdőkben is tiltsák meg a visszapótlás nélküli fakivágást - fűzte hozzá, jelezve: hasonló tervezetet a Pábeszéd valamennyi önkormányzati képviselője beterjeszt majd országszerte a helyi önkormányzatoknál.
    

Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere, a Párbeszéd önkormányzatokért felelős elnökségi tagja arról beszélt, hogy "az Orbán-kormányt nem a józan ész, hanem az oligarcháinak a gazdasági érdekei mozgatják", az erdők kivágásával ugyanis nem az átlag állampolgárok járnak jól, hanem "Mészáros Lőrinc, akinek nemrég fatüzelésű kályhagyára lett, és a fideszes miniszterek, akiknek erdejük van".
    

Jakál Adrienn soproni önkormányzati képviselő, a Párbeszéd elnökségi tagja azt mondta, hogy Magyarország egynegyedét borítja erdő, ezzel az európai uniós országok között "a sor végén kullogunk", az uniós átlag ugyanis 30-40 százalék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com