A pártok szerint nem változott a Jobbik az elmúlt években

A pártok kormány- és ellenzéki oldalon egyaránt úgy értékelik, hogy a Jobbik nem változott az elmúlt években: ugyanaz a párt, mint 2011-ben, amikor képviselőjük, Apáti István egy rádióinterjúban a zsidóságról beszélt - derül ki az MTI körkérdésére adott válaszokból.Apáti István a Szent Korona Rádióban 2011-ben azt mondta, hogy a Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztált, és Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált. A politikus a műsorban többször utalt burkoltan a zsidóságra, egyebek mellett a kiválasztott nép kifejezést használva.

    
"A Jobbik a hatalomért és a pénzért mindenre képes, még arra is, hogy letagadja korábbi antiszemita nyilatkozatait" - közölte a Fidesz az MTI-vel. Hozzátették: gyalázatosnak tartják, hogy a Jobbik különböző csoportokat sértegetett, köztük a magyarországi zsidóságot is. A jobbikos vezetők soha nem kértek bocsánatot ezekért a kijelentésekért és soha senkit nem zártak ki a Jobbikból szélsőséges megnyilatkozások miatt - jegyezte meg a kormánypárt.
   

"Hiába próbálják leönteni cukormázzal a Jobbikot, még mindig rasszista, antiszemita párt.

Mi minden ilyen megnyilvánulást kategorikusan elítélünk. Amíg a Fidesz-KDNP van kormányon, addig valamennyi magyarországi közösség, ideértve a magyar zsidóságot is, biztonságban élhet és számíthat a kormány támogatására" - közölte a Fidesz.
    

A KDNP szerint Apáti Istvánnak a sajtó által idézett kijelentései kétségessé teszik, hogy a Jobbik képes a 180 fokos fordulatra. Joggal feltételezhetjük, hogy a "középre nyitás", a "cukisodás" csak a szavazatmaximálás célját szolgálja, és nincs mögötte valódi változás - írták az MTI-nek, hangsúlyozva: a Kereszténydemokrata Néppárt alapelvei között első helyen az emberi méltóság tisztelete áll, "ez pedig nem engedi meg, hogy ember és ember között olyan különbséget tegyünk, amit Apáti István szavai tükröztek".
    

Az MSZP közleményben fejtette ki véleményét, a Jobbik szerintük is ugyanaz a radikális párt, ami volt. "A cukiságkampány ellenére sem tudja elfelejtetni a Jobbik a múltját. Ha valóban a néppártosodás lenne a céljuk, akkor nem lenne a Jobbik-frakció tagja a mai napig az az Apáti István, aki 2011-ben a Szent Korona Rádió adásában zsidózó, gyűlöletkeltő beszédet tartott" - fogalmaztak.
    

Hozzátették ugyanakkor, szerintük a kormánypárt is alig burkolt módon gyűlöletkampányt folytat. "A Jobbik most cukiságkampánya mögé bújva ugyanazt a zsidózó politikát vallja, mint megalakulásakor, a Fidesz pedig közpénzből kelti folyamatosan a gyűlöletet" - áll a közleményükben. A Demokratikus Koalíció (DK) - mint az MTI-vel közölte - "egy percre sem hitte el a Jobbik cukiságkampányát, állítólagos demokratizálódását". "A DK számára Vona Gábor pártja ma is Európa-ellenes, kirekesztő, rasszista, antiszemita párt, amely a Fidesz fiókcsapata, és amellyel semmiféle együttműködést nem szabad kialakítani. Apáti képviselő nyilatkozata csak ismét leleplezte a Jobbik hazugságát" - írták.
   

Az Együtt meggyőződése szerint a Jobbik semmit sem változott az elmúlt években. Ugyanaz a szélsőjobboldali párt, amely megpróbál "cukiskodó álcában ordas eszméket terjeszteni": hol a cigányok, hol a zsidók, hol más idegenek ellen lázít és ebben méltó társa a fideszes kormánypártnak, amely hol antiszemita felhangokkal, hol menekültellenes gyűlöletkeltéssel hergeli a magyar népet, elterelve a figyelmet a valós problémákról - közölte Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke az MTI-vel. Hozzátette: éppen ezért nem jelent a Jobbik a Fideszhez képest semmilyen változást, "csak ugyanabban a zsákutcában vinné a Jobbik tovább Magyarországot, mint amiben a Fidesz viszi".
    

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke más témában tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja számára semmiféle különbség nincs "aközött az uszítás között amit a Jobbik és aközött az uszítás között, amit a Fidesz-KDNP csinál ma Magyarországon". A Fidesz és a Jobbik egymással versenyeznek a gyűlöletkeltésben, a megfélemlítésben - fogalmazott. A Párbeszéd ugyanúgy elhatárolódik a Soros György elleni "bujtatott antiszemita" kampánytól, mint minden más zsidózástól - válaszolta egy újabb kérdésre.
    

Az LMP egyelőre nem válaszolt az MTI megkeresésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com