A PM az ombudsmanhoz fordul az állami földek privatizációja miatt

A Párbeszéd Magyarországért (PM) az alapvető jogok biztosától kéri, hogy kezdeményezzen alkotmánybírósági felülvizsgálatot az állami termőföldek tervezett privatizációjáról.pmSzabó Rebeka, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton az MTI-nek azzal indokolta kezdeményezésüket, hogy szerintük a kabinet szándéka alaptörvény ellenes. Hangsúlyozta, az állami földek értékesítése - a földhaszonbérletek tapasztalata alapján - tönkretenné a termőterületeket, az alaptörvény ugyanakkor egyértelműen állami feladatként jelöli meg azok védelmét és megőrzését a jövő nemzedékek számára.

A PM politikus közölte, pártja a fővárosban és vidéken is részt vesz a földprivatizáció ellen hétfőre hirdetett ellenzéki tüntetésen. Szabó Rebeka emellett elfogadhatatlannak nevezte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon korábbi bejelentését, amely szerint elmarad a lakossági épületek energetikai korszerűsítésére kiírt uniós pályázat. A PM elnökségi tagja úgy fogalmazott, a kormány ezzel meghosszabbítja a magyar lakosság "energiaszegénységét".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com