A PM összpárti egyeztetést kezdeményez a gyermekéhezés felszámolására

A Párbeszéd Magyarországért (PM) összpárti egyeztetést kezdeményez a gyermekéhezés felszámolására - áll Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a PM társelnöke közleményében, amelyet szombaton juttatott el az MTI-hez.pmA tájékoztatás szerint az összes parlamenti párt átvette szombaton, a Nemzeti Minimum Napján az országgyűlési határozati javaslattervet a gyermekéhezés felszámolására, amivel "végre mindenki elkötelezte magát az ügy mellett, így elkezdődhet az érdemi munka".

A PM hétfőre egyeztetésre hívta a kilenc parlamenti képviselettel rendelkező pártot azért, hogy a tervezetet mielőbb elfogadhassák a képviselők. Mint írják, a következő lépés, hogy a kormánypártok és az ellenzék egy asztalhoz üljenek, és közösen kezdjék el kidolgozni a megoldás részleteit.

A közleményben felhívják a figyelmet: ma legalább 40 ezer gyermek éhezik Magyarországon, és több százezren fekszenek minden este éhesen. A PM számos alkalommal nyújtott be költségvetési módosító javaslatot, hogy biztosítva legyen a napi egyszeri meleg étel minden gyermek számára - olvasható a PM közleményében.

Mások mellett a 30Y, az Anna and the Barbies, Balázs Fecó, Csemer Boggie, Bródy János, a Budapest Bár, Dés László, Geszti Péter, a KFT, Pátkai Rozina, a Péterfy Bori & Love Band, a Quimby, Szalóki Ági és Zorán is fellép a gyermekéhezés felszámolásáért szervezett szombati Nemzeti Minimum-koncerten a Sportarénában.

A szervező civil csoport célja a maratoni, tizenkét órás koncerttel az, hogy a mindenkori kormány dolgozzon ki olyan új gyermekétkeztetési hálózatot, amellyel minimalizálni lehet az éhező gyerekek számát Magyarországon, és garantálja erre a fedezetet a költségvetésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com