A pozsonyi repülőgépek Budapesten szállnak le

budapest airportSzerencsére nem okozott nagyobb fennakadást a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésében az éjszakai havazás, bár az időjárás miatt több járat is késve érkezik Budapestre, és a Ryanair két pozsonyi járata is Budapesten szállt le.

A téli szolgálat munkatársai, gépkezelői és speciális járművei megfeszített tempóban dolgoztak a pályákon.

A reggeli órákban minden budapesti járat el tudott indulni, bár a menetidőhöz hozzá kellett számolni a kötelező jégtelenítést.
Ilyenkor az indulás előtt a repülőgépek kormányfelületeit vegyszeres-forró vizes folyadékkal lemossák, nehogy jég rakódjon le, és akadályozza a kormányok működését. Hozzátették, hogy ez a folyamat 10-25 perccel megnövelheti a járat menetidejét, de az utasok biztonsága miatt elengedhetetlen.

A reggeli órákban a pályatisztítás miatt rövid ideig nem fogadhatott gépeket a repülőtér, emiatt a járatok többsége a légtérben körözött, majd leszállt - írták. Csak a Germanwings stuttgarti járatának kapitánya döntött úgy, hogy Temesvárra megy. Ez a járat végül 10.21-kor szállt le Budapesten.

A németországi havazás miatt a Lufthansa törölte düsseldorfi járatát, amelynek 13.35-kor kellett volna megérkeznie - közölték.
Az erős havazás több európai ország légi közlekedésében okoz gondot, ezért több járat is késve érkezhet Budapestre. A hóhelyzet miatt a Ryanair két pozsonyi gépe, a london-lutoni és a brüsszel-charleroi járata is Budapesten szállt le a szlovák főváros helyett.
A bizonytalan közlekedési helyzet miatt a Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy a szokottnál jóval korábban induljanak el a repülőtérre. Azt is ajánlják az utasoknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék a járatinformációt a Budapest Airport honlapján (www.bud.hu), illetve Facebook-oldalán, vagy lépjenek kapcsolatba a légitársasággal.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com