A pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége

Egy hét múlva, a pünkösdi hétvégén nyílik meg a vidéki strandok, fürdők többsége a kornavírus-járvány miatt elrendelt biztonsági előírások betartásával, a fürdőkben egyelőre csak a kültéri medencéket lehet használni.A balatoni települések közül Balatonalmádiban jövő pénteken, május 29-én nyitnak ki a strandok, Alsóörsön és Csopakon másnapra tervezik a nyitást. Alsóörsön interneten keresztül is lehet majd jegyet váltani és jegyautomatát helyeznek ki, Csopakon a korlátozó intézkedések miatt a belépő árának emelkedését tervezik. Szigligeten is pünkösdkor nyílik meg a strand, nem lesz strandbérlet, itt a belépők árát 25 százalékkal emelték.

    
Keszthelyen is pünkösdtől lehet fürdeni a balatoni strandokon, mert bár azok kapuit már korábban megnyitották, akkor még csak a sétálók előtt. A hévízi tófürdő már megnyitott, a zalakarosi és a lenti fürdő május 29-étől várja a vendégeket, ezekben is csak a kültéri medencéket lehet használni. A Harkányi Gyógyfürdő strandja ugyancsak május 29-én nyit meg. A gyógymedencék és egyes szolgáltatások még nem vehetők igénybe, és korlátozzák a látogatók számát. A Siklósi Termálfürdő szintén aznaptól várja vendégeit. A pécsi Hullámfürdő kültéri medencéi május 30-án nyílnak meg, a pünkösdi hétvégétől látogatható a Hertelendi Termálfürdő strandja is.
    

Bükfürdőn május 29-től várja a vendégeket a fürdőkomplexum, de a gyógyászati részleg szolgáltatásait csak korlátozottan lehet igénybe venni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Sárváron 30-án kinyit a kalandpark, a gyógy- és wellnessfürdő külső részeit azonban csak június 12-től használhatják a látogatók. A szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőt július 1-jén tervezik megnyitni.
    

Kaposváron a Virágfürdőben készülnek a teljes újranyitásra. Egyelőre az 50 méteres szabadtéri medence használható, ebben egy időben legfeljebb negyvenen, pályánként öten lehetnek, a látogatóknak a szappanos elő- és utófürdő kötelező. Barcs gyógyfürdője május 28-tól, Igalé 29-től várja a vendégeket.
    

Győrben megnyitott az Aqua Sportközpont és Magyar Vilmos Uszoda. A soproni Lővér uszodát egyelőre csak a sportegyesületek használhatják, a Tómalom fürdő nyitvatartási rendjét pedig most dolgozzák ki. A kapuvári fürdő az idei szezonban nem nyit ki, mert a biztonsági intézkedések betartása jelentős pénzügyi veszteséggel járna.
    

A Velencei-tó települései egyelőre nem döntöttek a strandnyitásról. Pest megyében a budakalászi Lupa Beach már pénteken megnyílt, a Termálfürdő Leányfalu jövő péntektől, a Nagykátai Gyógy és Termálfürdő június 12-től várja a strandolókat. Hajdúszoboszlón Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Hungarospa szabadtéri strandja május 29-től fogad ismét vendégeket, de járványügyi megszorítások miatt csak "félházzal" működhet. A medencékben csempére ragasztott jelzésekkel segítik, hogy a vendégek a vízben is be tudják tartani a megfelelő távolságot egymástól. A fürdő gyógyászati részlegében megkezdődnek a nem vízhez kötött gyógykezelések, a gyógymedencék ugyanis még nem nyithatnak ki.
    

Az új Aquaticum Debrecen Strand megnyitását június közepére tervezik. A fürdőkomplexumban 15 medencét építettek és 8 csúszdát helyeztek el. A nyíregyházi Tófürdő május 30-tól, a Parkfürdő június 6-tól fogad vendégeket. Az előbbiben a vendéglétszám korlátozása mellett működik a termálmedence és a gyermekmedence, az utóbbiban valamennyi vízforgatásos medence és csúszda használható lesz, de egyes felszíni élményelemek nem működhetnek.
    

A gyulai Várfürdő medencéit május 30-tól, létszámkorlát mellett lehet használni. Június közepétől vehetőek igénybe a gyógykezelések, az 50 méteres úszómedence is csak júniustól üzemel. A gyomaendrődi Liget Gyógyürdő várhatóan május 29-én nyitja meg kültéri medencéit, az orosháza-gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő pedig június 13-án.     
    

A május 5-én megnyitott hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdőben három szabadtéri medencét használhatnak a vendégek, a 65 év felettiek 9 és 12 óra között. A Szentesi Sport- és Üdülőközpont május 6-án nyitott újra, a tervek szerint itt szombattól már három medence üzemel. A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark 50 méteres medencéjét utánpótlás-sportolók számára május 18-án megnyitották, a napokban pedig megkezdték az előkészületeket a strand június közepi nyitásához. A távolságtartás miatt kevesebb vendéget tudnak fogadni, de a jegyárak változatlanok maradnak.
    

Tiszafüreden a szabadstrandot júniusban tervezik megnyitni. A strandot 500 millió forintból újítják fel, zajlik az építkezés, de ez nem érinti a partszakaszt. Érdekesség, hogy egyedi stégrendszert állítanak majd fel csúszdákkal, napozóteraszokkal, vízilabdapályával A két nyitott légterű miskolci fürdő, a miskolctapolcai és a selyemréti csökkentett vendégforgalom mellett május 30-tól lesz látogatható. A miskolctapolcai barlangfürdő zárt légterű, így határozatlan ideig továbbra sem fogadhat fürdővendéget.
    

Nógrád megyében májusban még csak Bánkon nyit ki a strand, a városi létesítmények júniusra tervezik a nyitást. A bánki tavon kiépített strandot május 30-án nyitják meg. Balassagyarmaton június 20-án, Pásztón június második felében nyitnak. Salgótarjánban még nem döntöttek a strandnyitásról. Tatabányán június 13-án nyit a Gyémánt Fürdő szabadtéri strandrészlege. Egyszerre 1891 ember léphet be az intézménybe, így valószínűleg többször is belépési szünetet kell elrendelni.


Oroszlányban az idén nyáron nem nyitják ki a fürdőt, mert a kisebb kültéri rész egy rendszeren van a beltéri medencékkel, amelyeket a szabályok szerint nem lehet üzemeltetni. Komáromban a Brigetio Gyógyfürdő a pünkösdi hétvégén kezd üzemelni, de csak az úszómedencét, az élmény- és a gyermekrészleget használhatják a fürdőzők, a termálmedencék nem fogadnak vendéget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com