A rendőrség és az ügyészség cáfolta, hogy őrizetbe vettek volna egy belvárosi ügyvédet

A rendőrség és az ügyészség cáfolta az MTI megkeresésére, hogy őrizetbe vettek volna egy belvárosi ügyvédet, akit tettenérés során, több száz millió forinttal együtt kaptak el.Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: az ügyészség nem folytatott ilyen akciót és nincs tudomása arról, hogy ilyen ügyben eljártak volna. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ugyancsak arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ilyen ügyről nincs tudomása. A Vasárnapi Hírek szombaton megjelent számában írt arról, hogy a Terrorelhárítási Központ közreműködésével őrizetbe vettek egy belvárosi ügyvédet, akinél több száz millió forint készpénzt is találtak. A lap arról nem számolt be, hogy pontosan min érték tetten az ügyvédet.

A lap Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bizalmasaként írta le a jogászt. A Vasárnapi Hírek azt közölte, hogy az ügyben keresték az ügyészséget és a rendőrséget, ám a lapzártáig nem kaptak választ a hatóságoktól. Ezzel összefüggésben az ORFK az MTI-nek küldött válaszában azt írta: "a Vasárnapi Hírek állításával ellentétben, ebben a témakörben a szerkesztőség nem élt megkereséssel a rendőrség felé".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com