A Richter jelentős visszaesést vár a magyar piacon

A Richter Gedeon gyógyszergyár továbbra is jelentős forgalom-visszaeséssel számol a hazai piacon az idén, az összes árbevételt tekintve pedig stagnálást valószínűsít a korábbi előrejelzésének megfelelően.

Magyarországon az első félévben 11 százalékkal csökkent a Richter árbevétele, éves szinten a visszaesés elérheti a 15-20 százalékot is, euróban számolva pedig 20 százaléknál is nagyobb lehet a visszaesés az első hat hónap 18,7 százalékos csökkenése után - mondta Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója a gyógyszergyár első féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A forgalom zsugorodását a piacszabályozási intézkedések, továbbá a folyamatos árcsökkentések okozzák.
A cégvezető úgy vélekedett, hogy a világgazdasági problémákat tekintve a közeljövőben nem várható változás, a gondoktól egyik iparág sem mentes, így ez a Richter tevékenységét is megnehezíti. Minden országban érződnek a költségvetési megszorítások az egészségügyben, a gyógyszertámogatás területén, és az új gyógyszerek társadalombiztosítási befogadása sokkal lassabban, nehezebben megy.
Az első félévi teljesítményt értékelve elmondta, hogy a növekedés motorja a FÁK-piacok és az Európai Unió volt, továbbá hozzájárult az új termék bevezetése is, az Esmya nevű készítmény forgalmazásának elindulása egyes európai országokban.
Hozzátette, hogy az összes árbevételben a FÁK-országok dominálnak: Oroszország részesedése 31 százalék, a régió pedig az összes bevétel 44 százalékát adja. Ukrajnában az első hat hónapban kiugróan jó növekedést ért el a gyógyszergyár, dollárban több mint 26 százalékkal növelte árbevételét, bár ebben előszállítások is vannak. Az egyéb tagköztársaságokban 17 százalékkal nőtt dollárban a bevétel.
Az EU9 régióban, azaz az EU-hoz később csatlakozott országok közül Lengyelországban zlotyban számolva 17,6 százalékkal nőtt az árbevétel. Romániában is sikerült növekedést elérni, lejben 4,7 százalékot, de itt a társadalombiztosító változatlanul jelentős késéssel fizet - fejtette ki a vezérigazgató.
Az amerikai piacon az első félévben 34 százalékos volt a forgalom csökkenés, éves szinten pedig 40 százalékos csökkenés várható.
Az Esmya bevezetésével, továbbá a nyugat-európai értékesítési hálózat bővítésével összefüggésben az értékesítési és marketing költségek jelentősen növekedtek az első félévben, az árbevétel 28 százalékát tették ki - jegyezte meg a vezérigazgató.
A kutatási-fejlesztési költségek 20 milliárd forintot értek el az első félévben, ez az árbevétel 12 százaléka.
A Richter 2012 első félévében 166 milliárd forint árbevételt és 27,76 milliárd forint adózott nyereséget ért el. A bevétel 13,8 százalékkal, a profit 40,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

http://ujhazak.com