A roma dráma értékeire fókuszál az első nemzetközi Roma Storytelling fesztivál

Roma hősök címmel szervezik meg július 27-én és 28-án az első nemzetközi Roma Storytelling fesztivált a budapesti Stúdió K Színházban, hogy európai kortárs szerzők monodrámáin keresztül hívják fel a figyelmet a roma dráma értékeire, a roma nők és közösségek helyzetére.Az első budapesti roma színházi találkozó fókuszában a személyes történetmesélés áll - olvasható a programot szervező Független Színház Magyarország MTI-hez eljuttatott közleményében. A kétnapos fesztivál programjában szereplő négy monodráma ma élő roma női hősökről szól, akik képesek voltak változásokat elindítani saját, illetve közösségük életében.

Mind a négy színdarab erőteljes emberi történeteket, társadalmi kérdéseket tárgyal, mindezt a storytelling személyes, olykor szívbe markoló, máskor humoros eszközeivel.

A négy színdarab közül hármat maguk a szerzők adnak elő magyar és angol nyelvű feliratozás, valamint szinkrontolmácsolás segítségével. Alina Serban Felelősségem tudatában kijelentem című darabjából kiderül, hogyan jutott el a szerző egy bukaresti romatelepről a Londoni Királyi Színiakadémiára, Mihaela Dragan a (n)ő beszél című előadásából pedig a mai Romániában élő cigány nők életéről, kihívásairól kaphatnak képet a nézők.


Dijana Pavlovic Beszélj, életem című műve a svájci jenis kisebbséghez tartozó írónő, Mariella Mehr történetét, és egy XX. századi svájci népirtási kísérlet részleteit tárja a nézők elé, a brit Richard O'Neill A legnehezebb szó című darabja pedig a skót vándorcigány népcsoporthoz tartozó asszonynak, Jess Smith-nek a skót miniszterelnökkel folytatott személyes küzdelméről szól a "travellereknek" nevezett csoport emberi jogainak elismertetéséért.


"Bár az európai roma színház több mint 130 éves múltra tekint vissza, és ma is számos országban dolgoznak professzionális roma színházi alkotók, mégis alig ismerjük őket" - idézi Balogh Rodrigót, a fesztivált szervező Független Színház Magyarország művészeti vezetőjét a közlemény. A szakember azt is hangsúlyozza, hogy rendezvényükkel azt szeretnék megmutatni, hogy a cigány kultúra a zene, a tánc és képzőművészet mellett jelentős színházi értékekkel is rendelkezik. Ennek megismerése a roma közösségek tagjai, valamint a színházi szakma képviselői számára egyaránt fontos inspirációt jelenthet.


A szerzők és több magyar oktatási szakértő részvételével a fesztivált követően a monodrámákból oktatási módszertani anyag is készül, amelynek célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a roma drámák és drámai hősök értékeit, továbbá segítse őket, hogy a saját környezetükben élőket ők maguk is be tudják mutatni a művészet eszközeivel. Az oktatási módszertant 2017 őszén magyarországi, főként roma diákok részvételével fogják a gyakorlatba átültetni, és az elkövetkező években más európai országba is el tervezik juttatni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com