A szabadtéri tüzek veszélyére hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium államtitkára

A szabadtéri tüzek fellobbanásának veszélyére, a megelőzés szükségességére hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy az idén az elmúlt 10 év átlagát messze meghaladó számú tűzeset történt Magyarországon. Február 1-je óta 11 ezer szabadtéri tűzesetnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak és több mint 47 ezer hektáron pusztítottak a lángok - tette hozzá.
    

Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben már két alkalommal is kihirdették az országos tűzgyújtási tilalmat, amely július 2. óta jelenleg is hatályban van. Közlése szerint a legnagyobb szabadtéri tűz a Hortobágyon pusztított július 19-én, amikor 750 hektárnyi területen égett a növényzet. A lángokat 110 tűzoltó és 28 jármű bevetésével négy nap alatt sikerült megfékezni. A legnagyobb erőket, 180 tűzoltó és 48 jármű bevetését egy Kiskunhalas közelében július 21-én keletkezett szabadtéri tűz igényelte - ismertette.
    

Az államtitkár arra kért mindenkit, hogy tanúsítson felelős magatartást. Ügyeljen arra mindenki, hogy ne dobjon el égő csikket, a tűz fellobbanását segítő üveg- vagy fémtárgyat, és tartsa be a tűzgyújtási tilalom szabályait. Fülep Zoltán tűzoltó ezredes a tűzesetek nagyságrendjének érzékeltetésére elmondta, hogy az elmúlt év egészében 7 ezer hektáron pusztított szabadtéri tűz, miközben az idén, csak július 25-ig, már több mint 47 ezer hektáron. Ez nagy megterhelést jelent a katasztrófavédelem munkatársai számára, és a járműparkot is amortizálja - tette hozzá.
    

Ezért ő is felelős magatartásra szólította fel a lakosságot a tűzek megelőzése érdekében. Ugyan a kerti grillezés, bográcsozás nem tiltott, de arra kérnek mindenkit, hogy egyetlen másodpercre se hagyja magára a tüzet, és lehetőség szerint ott se égessenek zöldhulladékot, ahol ezt az önkormányzat engedélyezi - mondta Fülep Zoltán. Azt is közölték, hogy az idén eddig szabad területen keletkezett tűz miatt 7 ember meghalt, 55-en pedig megsérültek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com