A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma támogatásáról biztosítja a szombati Budapesti Büszkeség felvonulást

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) teljes támogatásáról biztosítja a szombati Budapest Büszkeség szabadságünnepet. A tömörülés csütörtöki állásfoglalásában kifejezi elkötelezettségét a munkavállalói, az állampolgári, valamint a kisebbségi jogok védelme, a szólás- és véleményszabadság, illetve a gyülekezési és szervezkedési szabadság értékei és joga mellett.A SZEF csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt több mint egy évtizedben ezen alapvető jogok folyamatos beszűkítését tapasztalják.

Ráadásul - írják - a hivatkozási alap nagyon sokszor álságos módon a gyermekek védelme, aminek intézményei számára az állam - mint fenntartó/munkáltató - nem biztosítja a megfelelő működéshez szükséges feltételeket.

Közölték: a SZEF támogatásáról biztosítja mindazokat, akik az alapvető szabadság- és munkavállalói jogok, így az egyenlő bánásmódhoz és megkülönböztetés-mentességhez való jog, a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezés szabadságának joga, valamint a szóbeli és fizikai erőszakkal szembeni védelem mellett kiállnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com