A szekszárdi közgyűlés határozatban utasította el a "Soros-tervet"

A szekszárdi közgyűlés csütörtökön határozatban utasította el a "Soros-tervet" és azt, hogy a városban bevándorlást szervező iroda működjön.A határozat szerint az önkormányzat "a településekre komoly fenyegetést jelentő, tömeges betelepítés miatt felkéri Magyarország kormányát, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlást szervező Soros-szervezetek ellen". A döntést kilenc igen szavazattal, négy ellenében fogadták el.

    
Az Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármester által előterjesztett határozat az Európai Parlamentnek a nemzetközi védelmet kérő emberek szponzorálásáról szóló, 2017. november 16-ai határozatát idézte, amely szerint "egy kérelmezőt szponzoráló szervezetnek gondoskodnia kell (.) a kérelmező a szponzor székhelye szerinti tagállamban való tartózkodásáról". Ez valójában azt jelenti, hogy a civil szervezetek a bevándorlás szervezésében és a bevándorlók szétosztásában aktív szerepet játszhatnak - olvasható a polgármesteri előterjesztésben.
    

A közgyűlésnek egyértelművé kell tennie, hogy nem kér Soros György bevándorlásszervező irodáiból, ez nem párt-, hanem településpolitikai kérdés - mondta Ács Rezső. A közgyűlés arról is határozott, hogy ingyen átadja az államnak a szekszárdi honvédelmi sportközpont céljára kiválasztott területet. A szekszárdi az egyike lesz annak a 16, lőtérrel ellátott létesítménynek, amely a honvédelmi nevelést nyújtó sportágak, szabadidős tevékenységek helyszíne lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com