A szexguru még telefonközpontot is üzemeltetett

Az alfahír.hu már korábban is beszámolt arról, hogyan buktatták le a rendőrök R Kamilló bordélyházait. Nemcsak egy ferencvárosi pincében, hanem Újbudán is kuplerájt rendeztek be.


bordelyBlikk szerint egy érdi házban egy olyan illegális telefonközpontot működtettek, ahol négy lány dolgozott,  akik a kuncsaftokat eljuttatták az örömlányokhoz.

Ha egy „ügyfél” a prostituált számát hívta, akkor ebbe a telefonközpontba ment be először ez a hívás. A feladatokat húsz telefonon keresztül bonyolították le. Minden telefon egy-egy örömlányhoz tartozott, akiknek az ismertetőjelei benne voltak a telefonba.

Az itt dolgozó „call center” es hölgyek az örömlányok nevében beszéltek a „szolgáltatást” igénybe vevő kuncsaftoknak, akik így jutottak el a megbeszélt helyre.

R.Kamilló ezt a tevékenységet azért hozta létre, hogy nyomon tudja követni az alkalmazottait, ha azok netalán saját zsebükre próbálnának dolgozni. Ebben a csapatban 20 prostituált dolgozott 13 ezer forintos órabérrel.

A rendőrség R.Kamillót és a három bordélyház vezetőjét letartóztatta. A közvetítők is gyanúsítottak akik szabadlábon védekezhetnek.

(forrás: alfahír.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com