A szociális ágazatban dolgozókra hívja fel a figyelmet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Plakátkiállítással hívja fel a figyelmet a szociális ágazatban dolgozókra a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kedden, a szociális munka napján Budapesten.A fotóriporterek képeiből és kortárs szerzők írásaiból álló tárlat Budapest tizenegy helyszínén, színházakban, könyvtárban, piacon, boltban, tévészékházban és templomokban mutatja be a szociális munkások mindennapi tevékenységét keddtől november 24-ig - közölte a szeretetszolgálat hétfőn az MTI-vel.

A képeket Kovács Bence, Lambert Attila, Majoros Árpád Csaba, Mózes Anita és Parák Eszter készítette. A fotók mellett kortárs költők és írók, Iancu Laura, Király Eszter, Posta Marianna, Takács Boglárka, Terék Anna, Galambos Attila, Győrffy Ákos, Ijjas Tamás, Lackfi János, Meskó Zsolt, Novák Péter, Visky András és Vörös István művei olvashatók hivatásról, segítségnyújtásról, a szociális segítőkről.

Az Ismeretlen segítőink című tárlatoknak a Játékszín, az Avilai Nagy Szent Teréz templom, az Eternal Word Television Network (EWTN) székháza, a Fény utcai piac, az Írók Boltja, a József Attila Színház, a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit templom, az Örkény István Színház, a Párbeszéd Háza, a Budapest Belvárosi Ferences templom (Alcantrai Szent Péter templom) és a Szabó Ervin Könyvtár ad otthont. A helyszínek felkereséséhez térkép készült.

Közleményükben azt írták, Magyarországon csaknem 100 ezer ember választotta hivatásának a másokért végzett szolgálatot. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ágazatban dolgozó valamennyi szociális munkásnak köszönetét fejezi ki, és erre kéri a sajtó munkatársait, az intézmények vezetőit és a közösségi médiát használó magánembereket a #köszönjükhogyvagytok, #ismeretlensegítőink, #szociálismunka, #szociálismunkanapja hashtagek használatával.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com