A Szuverenitásvédelmi Hivatal visszautasítja a Velencei Bizottság vádjait

A Velencei Bizottság által megfogalmazott jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg és politikailag motivált - írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.Mint olvasható, a Velencei Bizottság február 15-én és 16-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a magyar szuverenitásvédelmi törvényről. Ezt követően március 18-án nyilvánosságra hozta a törvényről alkotott véleményét.
    

A Velencei Bizottság a magyar fővárosban megbeszélést folytatott a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökével is, ugyanakkor a nyilvánosság számára nem hozzáférhető, hogy a Bizottság a magyar állami szerveken és ellenzéki politikusokon kívül milyen más szereplők bevonásával és milyen szempontok figyelembevételével alakította ki állásfoglalását - írták.
    

A hivatal úgy fogalmazott: "a testület által megfogalmazott jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg és politikailag motivált". A Velencei Bizottság állásfoglalása azzal a céllal született, hogy azt később az Európai Unió különböző szervei - például az Európai Bizottság a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárás során - felhasználják és hivatkozási alapként szolgáljon a hazánkkal szembeni politikai támadásokhoz - írták.
    

Mint olvasható, a jelentés legsúlyosabb ténybeli tévedése, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal nyomozati jogkörrel bír, holott a szuverenitásvédelmi törvény ezzel a Hivatalt nem ruházta fel. Ezen felül a Velencei Bizottság kifogásolja azt is, hogy a hivatal eljárásaival szemben nincs jogorvoslati lehetőség, mivel azonban a Hivatal nem minősül hatóságnak, ennek lehetőségére nincs szükség.
    

A Velencei Bizottság jelentése elfogult, hiszen olyan magyar joggyakorlatokat is megkérdőjelez, mint például a köztársasági elnök megválasztásának menete, holott korábban ezzel a több évtizedes gyakorlattal szemben nem emeltek kifogást. A jelentésből továbbá az is következik, hogy a bizottság elvitatja Magyarországtól a szabad intézményalapítás jogát.
    

"A Velencei Bizottság célja a szuverenitásvédelmi törvény visszavonatásával egyértelműen az, hogy megfossza Magyarországot azon eszközöktől, melyekkel hazánk hatékonyan védheti nemzeti önrendelkezését és felléphet a külföldi befolyásolási kísérletekkel szemben" - zárta közleményét a Szuverenitásvédelmi Hivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com