A tavalyi zárszámadást tárgyalja első őszi ülésén a parlament

Az Országgyűlés jövő héten kezdi meg őszi ülésszakát, a képviselők a kéthetes ülésen mondhatják el véleményüket a 2018-as költségvetés zárszámadásáról.A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek öt közelmúltban elhunyt korábbi képviselőről, Máté Lászlóról (MSZP), Tóth Sándorról (KDNP), Rajk Lászlóról (SZDSZ), Riz Leventéről (Fidesz) és Szekó Józsefről (Fidesz).

    
A napirend előtti felszólalásokat követően a DK-s Varju László mentelmi ügyéről tárgyalnak és döntenek. A legfőbb ügyész a választás rendje elleni bűntett miatt, folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség megalapozott gyanúja szerint Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára.
    

Az interpellációkra ezúttal is két óra áll majd rendelkezésre, amit az azonnali kérdések és válaszok követnek hatvan percben. Kedden kilenc javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. Ekkor kerülhet terítékre a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter azon előterjesztése, amely a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő módosításokat tartalmaz.
    

A Ház az október 23-i nemzeti ünnepen szünetelteti ülését, majd csütörtökön a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalja egyetlen napirendi pontként. Az ülés október 28-án, hétfőn ér véget, az ülések második hetében megszokott módon ekkor kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com