A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér

A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér több mint négymilliárd forintos fővárosi és kormányzati forrásból, a rekonstrukció során felújítják az aluljárót is.A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalt megvalósításról, amelyet a képviselők egyhangúlag támogattak. A Blaha Lujza tér rekonstrukciójával egyidejűleg felújítják az ottani aluljárót és új BKK-ügyfélcentrumot is létesítenek.

    
Az aluljáró födémszigetelésére 211 millió forintos, az új ügyfélcentrum létesítésére 72 millió forintos többletforrást biztosítottak. Az aluljáró felújításának tervezése és kivitelezése több mint egymilliárd forintba kerül. A tér rekonstrukciójának összköltsége így 4 milliárd 167 millió 311 ezer forint. A kivitelezés várhatóan ősszel kezdődik meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Leszólított gyerekek?

Leszólított gyerekek?

Budafokon is terjedni kezdett a hír, mely szerint egy ismeretlen próbált megszólítani diákokat.

Fejérben csípik a körözöttet

Fejérben csípik a körözöttet

Tavaly január óta négy top 50-es és kilenc további, elfogatóparanccsal keresett embert kutattak fel és kaptak el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai szoros együttműködésben a társszervekkel, és egyikük minden közölhető részletet elmondott arról, hogy csinálták.

Ismeri a férfit?

Ismeri a férfit?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Elismerték a bátorságukat

Elismerték a bátorságukat

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott Zsoldos Máté főtörzsőrmesternek, Kaszásdűlő körzeti megbízottjának és Pintér Virág őrmesternek, a III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrének.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Nem igaz!

Nem igaz!

Ne hagyja, hogy félrevezessék a közösségi oldalakon terjengő valótlan hírek!

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

Lakatlan házba tört be két férfi Békésen.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

http://ujhazak.com