A Tescóban a Kölyökigazgatóság döntött

A Tesco áruház az idei évben a gyermekek segítségét kérte az akciós játékok listájának összeállításakor. A Kölyökigazgatóság ki is próbálta a listára jelölt játékok nagy részét, és ezután szavazással döntötték el, hogy melyek legyenek azok a legnépszerűbb játékok, amelyeket az üzletekben akciós áron, külön jelöléssel meg lehet találni.

A Tesco idei évi akciója külön kedveskedés a gyerekeknek, hiszen a karácsonyi kínálatot az ő igényeik alapján alakítja. A Kölyökigazgatóságot szeptember 30-án állították össze, a Tesco budaörsi irodájának igazgatósági tárgyalójában.

A kiválasztott gyerekek 4-9 év közöttiek, és míg egyesek híres tévés személyiségek gyermekei, másokat az Ökomenikus Segélyszervezet ajánlásával választottak ki, hogy alapos mérlegelés után döntsön, mit szeretne látni idén a karácsonyfa alatt.

A végső összesítés alapján kiderült, hogy a tanács hölgy tagjai a babákat, és tartozékaikat részesítették előnyben, addig az erősebb nem fiatal képviselői inkább az autókra, és a velük kapcsolatos játékokra szavaztak. A Tesco pedig vállalta, hogy tartja magát a Kölyökigazgatóság döntéséhez, és a kiválasztott termékeket akciós kínálatában megjeleníti, hogy a szülőknek segítséget nyújtson a gyermekek karácsonyi ajándékának kiválasztásában. Hir.ma

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com