A választási szabályok módosítását kezdeményezte a Mi Hazánk

A választási szabályok módosítását kezdeményezte a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőcsoportja - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a párt elnöke, frakcióvezetője.A politikus arról beszélt: mind az országgyűlési, mind a fővárosi közgyűlés tagjairól döntő választás rendszere "rendkívül igazságtalan, aránytalan, antidemokratikus, nem a demokratikus pluralizmust, hanem a kétpártrendszert, a két nagy tömb, tehát a Fidesz és a balliberális tömb hatalmának fenntartását, a különböző politikai mutyikat szolgálja".
    

Elmondta: kedden beterjesztett törvényjavaslatukban azt kezdeményezték, hogy a fővárosi közgyűlés megválasztásakor hozzák vissza a 2014-ig alkalmazott szabályokat, és ismét a listás szavazatok aránya alapján osszák el a testületben a mandátumokat. Felidézte: jelenleg a közgyűlés 33 tagja közé tartozik a főpolgármester és a 23 kerületi polgármester, "mindössze kilencen képviselik a választói akaratot" listás mandátumukkal. Szerinte így vagy nincs értelme a közgyűlésnek, vagy igazságossá kell tenni annak összeállítását.
    

Toroczkai László azt is elmondta: a nap folyamán országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezte frakciójuk a parlamenti választás rendszerének átalakítását. Mintának a németországi szabályozást említette, ahol a Bundestag mandátumelosztása nagyban leképezi a listás szavazatok arányát. A politikus jelezte: javaslatukkal színvallásra kényszerítik a parlamenti pártokat. Hangsúlyozta, nagyon kíváncsiak arra, ki az, aki a demokratikus pluralizmust és arányos, igazságos választási rendszert akar.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

http://ujhazak.com