A váltón siklott ki Esztergomban a személyvonat

Az NFM Közlekedésbiztonsági Szervezet jelentése szerint egy váltón siklott ki szerdán Esztergomban egy személyvonat. A szaktárca pénteki, MTI-hez eljutatott közleménye szerint a helyszíni szemle, a tanúmeghallgatások és a motorvonat adatrögzítőjéből kinyert adatok alapján azt állapították meg, hogy a vonat 14 kilométeres sebességgel egy olyan vágányra haladt be, amely végén egy utasok nélküli motorkocsi állt. Az első két kocsi gond nélkül átment a váltón, míg a harmadik kocsi utolsó két forgóváza a szerkezeten kitérő irányban haladt át. A vonat fedélzeti számítógépe a kisiklott motorkocsiban keletkezett sérülések miatt hibát jelzett, és a vonatot kényszerfékezéssel megállította.

Közölték továbbá: a biztosítóberendezés nem engedi a váltó átállítását, ha azon vonat halad át, a MÁV által elvégzett vizsgálat azonban feltárt egy olyan meghibásodást, amely lehetővé tehette a váltó átállítását. A KBSZ megjegyezte, hogy az esztergomi állomás átépítés alatt van, a biztosítóberendezés átépítése a forgalom fenntartása mellett történik.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet szakemberei a következő napokban próbákat végeznek a baleset feltételezett okának alátámasztására.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

http://ujhazak.com