A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

A NATO és egyben a világ legnagyobb, többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik a Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén.Tóth Máté őrnagy, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ tagja a Vigorous Warrior (Erélyes harcos) 24 elnevezésű gyakorlatról kedden elmondta, hogy 13 éve rendezték az első katona-egészségügyi gyakorlatukat öt nemzet részvételével, most 33 nemzet van jelen. Hozzátette: a legtöbb nemzet orvos-egészségügyi egységgel, tábori kórházakkal van jelen, de akadnak olyan országok is, amelyek a tervezést, kielemzést végzik.
    

Közölte, hogy mintegy ezer négyzetkilométeres területen szóródtak szét a különböző egységek és a gyakorlaton egy több tízezer fős hadtest egészségügyi biztosítását szimulálják, miközben egy hasonló képességekkel rendelkező, képzelt ellenséggel szemben kell helytállniuk. Tóth Máté hangsúlyozta, hogy Afganisztánban 90 százalék felett volt a sebesült katonák túlélési aránya, ha gyorsan megfelelő ellátásban részesültek, egy hadszíntéren ez jóval alacsonyabb, ezért próbálják ezt a minőséget tartani, miközben a mennyiség jóval nagyobb. Jelezte, a gyakorlat közben azt is vizsgálják, hol vannak hiányosságok, hibák a rendszerben.
    

Megemlítette, hogy társgyakorlat is zajlik egyidőben a területen vegyi, biológiai, sugárzásvédelmi és nukleáris fenyegetések ellen felkészülő csapatokkal. Ők is veszélyeket szimulálnak, majd a felderítés és az elhárítás után azt gyakorolják, miként tudják átadni az egészségügyi ellátórendszernek az esetleges sérülteket. Tóth Máté kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Role 2-es moduláris, 50-60 fős személyzettel működő tábori kórházában - a harctérhez közel - már olyan ellátást kaphatnak a sebesültek, hogy onnan az Országos Mentőszolgálat segítségével az állami ellátóhelyekre szállíthatók. Ezzel kapcsolatban közölte: igyekeznek azt is modellezni, hogy egy-egy katasztrófahelyzetben a civil egészségügyben dolgozókat mennyire gyorsan és hatékonyan tudják bevonni az ellátásba, ezért az OMSZ mellett a Magyar Vöröskereszt és a Nemzeti Nyomozóiroda katasztrófák áldozatainak azonosítását végző egysége is jelen van.
    

Megjegyezte, hogy az egészségügyi ellátóhelyek gyors mozgathatóságát, mozgékonyságát is gyakorolják, mert az ukrán hadszíntéren a felderítő drónok megjelenését követően átlagosan fél óra múlva érkezik a légicsapás a tábori kórházakra. Elmondta: éppen emiatt ukrán katonák is jelen vannak, akik friss tapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com