A Wizz Air képzési központot létesít Budapesten

A Wizz Air új személyzeti képzési központot létesít Budapesten 2013 márciusában a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.


Tájékoztatásuk szerint a Wizz Air képzési központban kap helyet egyebek mellett egy Airbus A320 repülőgép-szimulátor és egy tűzoltás gyakorlására kialakított létesítmény is.

Wizz AirA Wizz Air a képzési központ folyamatos fejlesztésére, működtetésére 4 milliárd forintot költ tíz év alatt, amely új munkahelyeket teremt majd Budapesten a légiközlekedés és a turizmus területén.
A legkorszerűbb eszközökkel felszerelt központ lehetővé teszi majd, hogy a Wizz Air alkalmazottainak 90 százalékát Budapesten képezzék ki közölte a társaság. A képzési központ létrehozásában a Wizz Air partnere az amszterdami székhelyű, repülés szimulációval és képzéssel foglalkozó FSC (Flight Simulation Company).

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy ezen a nyáron 500 pilótájuk és 1000 légiutas-kísérőjük vesz részt a képzésen, a folyamatos terjeszkedésnek köszönhetően ez a szám 5-6 éven belül megduplázódhat.
Korábban a képzéseket a Wizz Air nem tudta Magyarországon megtartani, mivel csak Nyugat-Európában álltak rendelkezésre a megfelelő létesítmények.

A Wizz Air elkötelezett amellett, hogy Magyarország központi szerepet játsszon a növekedésében - hangsúlyozta Váradi József a közleményben.
Bob van Balen, az FSC ügyvezető igazgatója a közleményében méltatta, hogy Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársaságával működhetnek együtt.
A Wizz Air Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága 39 darab A320 Airbusból álló flottát üzemeltet 16 állomásról, több mint 250 útvonalon, 29 országba. A Wizz Airnél 1500 szakember biztosítja a szolgáltatást.
A diszkont légitársaság 2012-ben 12 millió utast szállított, 2013-ban több mint 13,5 millió utassal számol.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com