Ab: a közterület-használati díjnak a szolgáltatás értékéhez kell igazodnia

A közterület-használati díjnak a gazdasági szolgáltatás értékéhez kell igazodnia - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) egy kirívóan magas díjat megállapító önkormányzati rendelet mellékletének megsemmisítésével kapcsolatban.Az Ab szerdán közzétett határozatában rámutatott: bár az önkormányzati tulajdonú közterületek használatára vonatkozó szabályok, díjak megállapítása a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, nem szakadhat el attól az alapelvtől, hogy a gazdasági szolgáltatás értékét hivatott kifejezni.

   
Az Ab bírói kezdeményezésre megsemmisítette egy önkormányzati rendelet mellékletének azon pontját, amely meghatározta a mozgóbolti árusításra vonatkozó díjtétel napi összegét, mivel az egyértelműen hátrányosabb volt, mint az árusító fülkék elhelyezésének díja: több mint kétszázszoros eltérést mutatott. Az Ab kiemelte, ezt a hátrányos megkülönböztetés nem igazolható azzal, hogy más önkormányzatok is hasonló díjat vezettek be.
    

Az Ab leszögezte: a közterület-használati díj nem arra való, hogy olyan helyi törekvésekhez használják fel, amelyek nem állnak összefüggésben a közterület-használat gazdasági értékével. Az Ab határozata kitér arra, hogy ennek a díjnak alapvetően olyan tényezőkhöz kell igazodnia, mint például a terület nagysága, településen belüli elhelyezkedése, a használat módja, időtartama. Alkotmányosan nem indokolható a közterület-használati díjat olyan szempontokra alapítani, amelyek a területhasználat értékével nincsenek összefüggésben.
    

Az Ab korábbi határozataiban is rámutatott már arra, hogy önkényes, ezért alkotmányellenes a közterület-használat díjának olyan szabályozása, amely a szolgáltatástól független szempontok alapján, kirívóan magas díjfizetési kötelezettséget ír elő egyes vállalkozókra. Az Ab tanácsa a döntést különvélemény nélkül hozta meg. A határozat teljes szövege elérhető az Ab honlapján (alkotmanybirosag.hu).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com