Ab: az adatkezelő nem kötelezhető új adatok előállítására

Az adatkezelő nem kötelezhető új, minőségileg más adatok előállítására, kiválogatására, statisztikák, kimutatások készítésére - mondta ki Alkotmánybíróság (Ab) pénteken közzétett határozatában.A konkrét ügyben az indítványozó tudományos kutatás részeként közérdekű adatigényléssel kérte a Kúriától a legalább hét éve tartó polgári peres eljárások listáját és adatait, így például az ügyszámokat, a keresetlevél benyújtásának időpontját, jogi személyek esetében a peres felek nevét. A legfőbb bírói fórum megtagadta a kért információk kiadását arra hivatkozással, hogy a keresetlevél benyújtásának időpontját nem tartja nyilván.

    
Az Ab hangsúlyozta: nem tagadható meg a nem visszaélésszerűen gyakorolt adatigénylés arra hivatkozással, hogy teljesítése többletmunkával, idő- és költségráfordítással jár. Ám ettől elkülönítendő az, amikor az adatigénylés már nem egy többletmunkával kikereshető adatra irányul, hanem arra, hogy az adatkezelő új adatokat szerezzen be, vagy az általa kezelt adatokból válogasson, minőségileg más adatot, statisztikát, kimutatást állítson elő.
    

Az Ab állandó gyakorlatának megfelelően kiemelte az információszabadság jelentőségét, és rámutatott arra, hogy a bírói igazságszolgáltatás mint különálló hatalmi ág működésének nyilvánossága alapvetően nem különbözik más, közpénzből finanszírozott szervezetekétől. Ezen belül a Kúria alapfeladata a bíróságok joggyakorlatának egységesítése és a rendkívüli jogorvoslatok elbírálása. A keresetek beadásának időpontja, az eljárások időtartama - bár kikövetkeztethető a bírósági aktákból -, nem a Kúria tevékenységével vagy közfeladatával összefüggő adat.
  

Mindezek miatt az Ab elutasította az alkotmányjogi panaszt és kimondta: a közfeladatot ellátó szervezet azokat a közérdekű és közérdekből nyilvános adatokat köteles kiadni, amelyek jellemzőek tevékenységére, illetve azzal összefüggésben keletkeznek. Ugyanakkor nem köteles új adatokat tartalmazó adatsorokat előállítani, az adatigénylő helyett leválogatni a hozzáférhető adatokat.
    

A határozathoz a 15 tagú testületből Stumpf István alkotmánybíró fűzött különvéleményt. A határozat teljes szövege elérhető az Ab honlapján (alkotmanybirosag.hu).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com