Aba Botond nem tud arról, hogy bárkit korrumpáltak volna

Nem tud arról Aba Botond, hogy bárkit korrumpáltak volna a 4-es metró beruházása során. A BKV volt vezérigazgatója kész vagyonosodási vizsgálatot indítani maga és a családtagjai ellen. A metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén Aba Botond - aki 1993 és 2006 vége között volt BKV-vezérigazgató - azt mondta: "nekem kivitelező, mérnökszervezetek nem ígértek, nem adtak (pénzt); én nem kértem és nem is fogadtam el semmilyen korrupciós pénzt". Hangsúlyozta ugyanakkor: minden vizsgálatban szívesen részt vesz.


Közölte, mivel 2006. december 31-én megszűnt a vezérigazgatói munkaviszonya, nem volt hatása a szerződések teljesülésére. A főváros vezetéséhez fűződő viszonyáról Aba Botond elmondta, nem volt nagyon jó barátságban semelyik vezetővel, nem voltak bizalmasok. Megjegyezte azt is, a metróprojekt legnagyobb hibáját abban látja, hogy mivel 2006 választási év volt, a határidők "irreálisan lerövidültek". Példaként említette, hogy a fúrópajzs elindítása kapcsán olyan időpontokat jelöltek meg, amelyek "fizikailag lehetetlenek voltak".

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A városvezetésnek az volt az igénye, hogy az októberi önkormányzati választások idejére a fúrópajzs induljon el - mondta.


Aba Botond szólt arról is: kapott "instrukciókat" közvetlenül Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármestertől, az ő közvetlen munkatársaitól, valamint az ellenőrzési mérnök feladatait ellátó Eurometro Kft. egyik vezetőjétől 2006 tavaszától októberig. Ezek lényege az volt, hogy nagyobb szerződések esetén bonyolítsanak szabályos közbeszerzéseket, de időben; szinte kivétel nélkül arra irányultak, hogy "a projekt elinduljon és menjen" - mondta. Arra - mint kérdésre válaszolva közölte - nem kapott instrukciót, hogy kik nyerjék el a szerződéseket.


Arra a kérdésre, hogy Demszky Gábor hazudott-e, amikor azt mondta, hogy nem tudott arról, hogyan zajlott a metróprojekt, Aba Botond azt mondta: Demszky Gábor rendszeresen kapott információkat arról, hogyan áll a projekt. Aba Botond beszélt arról, hogy szerinte az OLAF-jelentésben vannak hibák, abban kronológiailag összekevernek bizonyos dolgokat, és található benne néhány olyan tétel is, amely igazolja azt, hogy az OLAF kiinduló álláspontja "hibás" volt. Megjegyezte azt is: amit ma az OLAF hibaként felsorol, az az OLAF szankcionáló szabályzatának életbe lépése előtti eseményekre vonatkozik. Ez a szabályzat, amellyel most a BKV-t és Budapestet kívánnák szankcionálni, 2007-ben lépett életbe - mondta.


Kitért arra is, nem világos számára, hogy miután a magyar hatóságok lezártak vizsgálatokat, azok évek múltán hogyan kerülnek be az OLAF vizsgálatába "megkérdőjelezett eseményként". Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester, a munkacsoport vezetője az ülés kezdetén azt mondta: számításai szerint Aba Botond vezérigazgatói időszakában a kifogásolt szabálytalan szerződések összege meghaladja a 141 milliárd forintot, és az OLAF-jelentés szerint 54 milliárd forint összegű kifizetés esetében merül fel korrupciógyanú.


A kormánypárti politikus az ülés után újságíróknak nyilatkozva érdekesnek nevezte, hogy Aba Botondot egy, a BKV-val szerződésben álló cég - az Eurometro Kft. - egyik vezetője instruálta eljárásokban. Aba Botond újságírói kérdésre elmondta, megpróbáltak mindent a többszörös ellenőrzésen átküldeni, ha ennek ellenére maradtak hibák, akkor felvetődik a kérdés, hogy a közbeszerzési hatóság és a hátrányos helyzetbe került pályázók miért nem "reklamáltak".


Mint mondta, részben felelősnek érzi magát a kialakult helyzet miatt, ugyanakkor úgy fogalmazott: "baromi sok mindent megtettünk, lehet, nem eleget, de ezt akkor nem mondta senki, hogy ez így nem jó". A munkacsoport Aba Botond mellett három BKV-vezérigazgatót szeretett volna meghallgatni, de Antal Attila, Balogh Zsolt és Kocsis István nem jelent meg. Aba Botond 2006. december 31-ig, ezután Antal Attila 2008 áprilisáig volt vezérigazgató, őt - három hónapig - Balogh Zsolt, majd 2008 szeptemberéről 2011 augusztusáig Kocsis István követte a poszton.


A Fővárosi Közgyűlés február 22-én döntött az OLAF-jelentéshez kapcsolódóan korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról. A munkacsoport feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek. Az öttagú testületnek május 31-ig kell jelentést készítenie.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com