Adatvédelmi hatóság: az alaptörvény módosítása közügy

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalása szerint különleges jogrend esetén, például terrorveszélyhelyzetben sem lehet kormányrendelettel vagy miniszteri rendelettel információs alapjogot érintő szabályt előírni. A hatóság szerint az alaptörvény módosítása közügy, ezért nem tartják indokoltnak a tervezett módosítás nem nyilvánossá minősítését, és azt kérik a jogalkotóktól: a honvédelmi törvényben rögzítsék a terrorveszélyhelyzet lényegi meghatározását.law2A NAIH - Péterfalvi Attila elnök által aláírt, csütörtöki keltezésű, a hatóság honlapján közzétett - ajánlásában az alaptörvény tervezett hatodik módosításával kapcsolatos észrevételeit írta le. A dokumentumban emlékeztetnek arra, hogy különleges jogrend a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet, a váratlan támadás és a veszélyhelyzet, és ide tartozna a tervezett terrorveszélyhelyzet is.

A NAIH szerint különleges jogrend idején is irányadó az Alkotmánybíróság határozata, miszerint az alapjogokkal csak közvetett és távoli kapcsolatban lévő szabályozási tárgyköröket is jogszabályban kell rendezni.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Követelmény továbbá, hogy a jogszabályok precíz és részletes szabályozást tartalmazzanak.

A hatóság szerint nem elégséges, ha a sarkalatos törvény csak elnagyolt, keretjellegű szabályozást tartalmaz és a részletes szabályokat rendeletek tartalmazzák. Felhívták a figyelmet arra, hogy különleges jogrend idején alkotott rendeletek nem irányulhatnak a jogrendszer hosszú távú, a különleges jogrend időtartamán túli megváltoztatására, és rögzíteni kell, hogy a bevezetett rendkívüli intézkedések hatálya (például elkobzás) fennmarad-e a különleges jogrend megszűnését követően.

Az adatvédelmi hatóság közölte: az információs alapjogokból származó igények nem szűnnek meg a különleges jogrend idején, hanem "érvényesíthetőségük halasztást szenved". Vagyis lehetővé kell tenni a rendkívüli helyzet után az utólagos jogérvényesítést vagy jogorvoslatot, visszamenőlegesen - mutattak rá. Rendelkezni szükséges arról is, mi történjék a különleges jogrendben gyűjtött személyes adatokkal - jegyezték meg.

Az állásfoglalásban jelzik: nem egyértelmű, mit jelent egyes alapvető jogok különleges jogrend idején lehetővé váló, a feltétlenül szükséges mértéken túli korlátozása. Ennek kapcsán a NAIH azt javasolja az alapvető jogok biztosának, kezdeményezze az Alkotmánybíróság értelmezését.

Célszerűnek tartják, hogy erről "a mértéktúllépési felhatalmazásról" szakmai-közéleti vita bontakozna ki. A NAIH állásfoglalása szerint a Novák Előd (Jobbik) által nyilvánosságra hozott tervezet "nem nyilvánossá" minősítésének feltételei nem állnak fent.

Leszögezték: az alaptörvény módosítása egy demokratikus jogállamban minden állampolgárt érintő közügy, melynek előkészítéséről a demokratikus közvéleménynek joga van tudomást szerezni. Ha már a politikai pártok egyeztetnek a módosításról, akkor a tervezetet a nyilvánosság elé kell tárni - hangsúlyozták, és egyúttal felkérték a vezérkari főnököt a minősítés törlésére.

A honvédelmi törvény módosításával kapcsolatban kiemelték: rögzíteni kell a terrorveszélyhelyzet lényegi meghatározását és azt, hogy melyek azok a küszöbfeltételek, amelyek esetén a terrorveszélyhelyzet elhárításához szükséges rendkívüli intézkedések hatályba léptethetők.

Egyértelműen kell meghatározni ezen helyezet kezdetét és végét. Azt is pontosan rögzíteni kell, mely állami szerv jogosult a rendkívüli intézkedés alkalmazására, mire terjed ki a hatásköre, mi az általa alkalmazható rendkívüli intézkedés lényege és milyen célból, kivel szemben, miként, milyen feltételekkel alkalmazható az - sorolták az észrevételeket.

A NAIH ajánlásában azt is kezdeményezi, hogy a kormány biztosítson betekintést számukra véleményezés céljából a vonatkozó tervezetekbe. A hatóság közölte, hogy az alaptörvényt módosító tervezettel kapcsolatban nem tehet tartalmi észrevételt és javaslatot, szerepe annyi lehet, hogy jelzi, annak elfogadásával belső ellentmondás alakulna ki az információs alapjogokkal összefüggésben.

Közölték: hivatalból véleményezték az egyes törvényeknek a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos módosításáról szóló törvénytervezetet; a hatóság a tervezett módosításról a sajtóból értesült.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com