Áder: az önerőből megújulni képes nemzeteknek lehet jövője (2. rész)

Csak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában.Az államfő beszédében hangsúlyozta, a Szent István Rendet évről évre olyan kiváló magyarok kapják, akik tehetségükkel és munkájukkal, adottságaikkal és szorgalmukkal a maguk egyéni útját járva igazságokra találnak. A köztársasági elnöktől idén Demény Pál népességkutató, demográfus vehette át a kitüntetést, aki - a köztársasági elnök szavai szerint - egész életében arra keresett választ, hogy az ember legszemélyesebb döntése, a családalapítás, gyermekvállalás miként hat a nagyobb közösségre: egy népcsoportra, egy nemzetre, egy földrészre, egy történelmi korszakra.

    
Áder János elmondta, Demény Pál szerteágazó tapasztalatai világosan megmutatják, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely érzékeny szemlélettel el tudja érni, hogy megszülessenek a gyermekek, akikre a szüleik eredendően vágynak, s akik a közösség túlélését jelentik.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kiemelte, Demény Pál eredményekben és elismerésekben gazdag tudományos pályafutás birtokában "ma önmagával szembesíti az immáron valóban vénséges Európát". Kérdése, hogy Európa túlélve megannyi kataklizmát, éppen a minden korábbinál hosszabb életet és nagyobb bőséget kínáló, békés jólét korában veszíti el reprodukciós képességét, és számolja fel lassanként önmagát - fejtette ki az államfő.
   

"Ha Európa más jövőt szeretne leszármazottai számára, a cselekvés órája nem sokáig halogatható" - idézte Áder János a kitüntetettet, majd szintén Demény Pál egyik írását felidézve hozzátette, a tartós és rohamos népességfogyás végső soron olyan, mint egy "kollektív nemzeti és civilizációs öngyilkosság". A köztársasági elnök köszönetet mondott Demény Pálnak, amiért "mind a mai napig a tudomány tényeivel figyelmezet minket: döntéseinket ne csak érzelmekkel, rövid távú politikai vagy gazdasági haszonnal mérjük".


Életműve annak ékes bizonysága, hogy a népességtudomány célokat és érveket adhat a döntéshozók kezébe - mondta Áder János, aki arra kérte a kitüntetettet, nemzetközi tekintélyével, továbbra is segítse, hogy a tudomány és a politika együtt szolgálhassa a közjót. A kitüntetés átadásakor felolvasott laudációban közölték, Demény Pál a modern demográfia egyik legelismertebb nemzetközi szaktekintélyeként, a magyar tudományosság jó hírnevét világszerte erősítő kutatói és oktatói pályája, valamint a népességfogyás megállítására is megoldást kereső nagy hatású tudományos életműve elismeréseként vehette át a Szent István Rend kitüntetést.
    

Hangsúlyozták, a történelem, a szakmai tapasztalat és a jelen folytonos vizsgálata Demény Pállal azt mondatja, hogy a népesség keveredése, a ki- és bevándorlás a nemzetek hosszú távú gondjait nem oldja meg. A kulcs a családok kiszámítható támogatásában van, csak általuk érhetünk el nagyobb szolidaritást, amikor - megfogalmazása szerint - "az egyéni (..) döntések összeredménye harmóniában van a nemzet, sőt a globális társadalom érdekeivel" - hangzott el a laudációban.
    

Demény Pál demográfus, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a University of Hawaii volt professzora, a New York-i Population Council volt tudományos főmunkatársa, a Population and Development Review alapítója és volt főszerkesztője. A kitüntetési ceremónián jelen volt többek között Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Erdő Péter bíboros, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint a kormány több tagja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com