Áder: Dél-Korea az egyik legfontosabb befektető Magyarországon

Komoly perspektívát lát Magyarország és Dél-Korea kétoldalú kapcsolataiban Áder János államfő, aki szerdán hivatalában fogadta Mun Dzse Int, a Koreai Köztársaság elnökét.Az államfő a találkozót követően a dél-koreai partnerével közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Dél-Korea az egyik legfontosabb befektető Magyarországon, eddig több mint 5 milliárd dolláros befektetésével. E tekintetben 2019-ben még Németországot is megelőzte.
    

Áder János szólt arról is, hogy a koreai elnökkel kedden, a Glasgow-i klímacsúcson is találkozott, a két ország klímacéljai pedig több ponton egyeznek: mindkét állam célja, hogy 2050-ig karbonsemlegessé váljon, ahogy abban is egyetértenek, hogy ez az atomenergia használata nélkül nem lehetséges. Az államfő említést tett arról a gazdasági növekedésről, amelyet Dél-Korea az elmúlt hat-hét évtizedben magáénak tudhatott.
    

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a klímasemlegesség elérése további erőfeszítéseket és fejlesztéseket igényel, amely további lehetőséget ad a két ország együttműködésére tudományos, technológiai és gazdasági téren egyaránt. Mun Dzse In, aki húsz év után az első dél-koreai elnök, aki Magyarországra látogat, megerősítette a szándékot, hogy a két ország kapcsolatát a stratégiai partnerség szintjére emeljék.
   

Emlékeztetett, hogy a két ország árucsereforgalma tavaly a járvány ellenére döntött rekordot. Rámutatott: mivel Dél-Korea az innovatív területekre fektet be Magyarországon, például az elektromos autók vagy az akkumulátorok terén, a kapcsolatok tovább bővíthetők. Köszönetet mondott azért is, hogy a Hableány hajókatasztrófa után Magyarország minden segítséget megadott az áldozatok felkutatásához és egy méltó emlékhelyet is kialakított.
    

Elismerően szólt arról, hogy Magyarország a térségből elsőként vette fel a diplomáciai kapcsolatot országával, és arról is, hogy csütörtökön Dél-Koreával egészülhet ki a visegrádi országok tanácskozása. Szólt a két Korea közötti párbeszéd fontosságáról is, és köszöntet mondott Magyarország támogatásáért ezen a téren.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com