Áder: hangzatos jelszavakkal, tüntetésekkel nem fogjuk megoldani a klímavédelem problémáját

A klímavédelem ügyében nem politikai jelszavak szintjén kell vitatkozni, hangzatos jelszavakkal, tüntetésekkel nem fogjuk megoldani a problémákat - mondta Áder János köztársaság elnök a Magyar Nemzetnek. A lap csütörtöki számában megjelent interjúban az államfő egyebek mellett kitért arra, hogy atomenergia nélküli a párizsi klímacélokat nem lehet elérni, és jelezte: Magyarországon 1990-hez képest több mint 32 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, ezzel előkelő helyen vagyunk a többi országhoz képest.A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország vállalta és törvényben rögzítette, hogy az ország 2050-re klímasemleges lesz, vagyis csak annyi szén-dioxidot fog kibocsátani, amennyit a természetes elnyelők - például az erdők, a gyepek, a talaj - semlegesíteni tudnak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Ez egy jelentős átalakítása a magyar energiarendszernek. Ennek érdekében két új blokk is épül Pakson, a Mátrai Erőműnél a szénalapú áramtermelést befejezzük, azt részben földgáz, részben nap, részben pedig hulladékégetésből származó energiatermeléssel pótoljuk.


Folyamatosan bővítjük a naperőművi kapacitást, az elmúlt öt évben minden évben megdupláztuk ezt, a szándék az, hogy a tendencia folytatódjon" - mondta. Hozzátette: 2030-tól csak elektromos meghajtású buszok állhatnak forgalomba, emellett a főváros és a megyei jogú városok is csatlakoztak az Under 2 mozgalomhoz, vállalva, hogy 2050-re 80 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat, amire minden városnak külön stratégiája van.
    

"Én azt gondolom, hogy ha hasonlóan részletesen lebontott programja lesz mindenkinek az Európai Unióban és a világ más részein, akkor sokkal könnyebben fogjuk elérni a közös célt" - fogalmazott Áder János. Az államfő, aki a november 30. és december 5. között tartandó Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Világtalálkozó és Expo fővédnöke, elmondta, hogy a rendezvény szakmai előadók, kerekasztal-beszélgetések, valamint több mint 160 technológiai fejlesztéseket, innovatív termékeket, szolgáltatásokat bemutató kiállító segítségével igyekszik felhívni a figyelmet a klímaváltozás kockázataira, és nemcsak a problémákról, de azok megoldásáról is beszélnek majd.


Emellett lesz közönségprogram és kifejezetten a fiataloknak szóló élményprogram is. A Your Planet fenntarthatósági közönségprogramok részeként tizenegy fenntarthatósági célról ugyanennyi kiállítótéren fognak közérthető információkat nyújtani a látogatóknak, részben interaktív formában. Ilyen például az ökoszisztémák védelme vagy a biológiai sokféleség megóvása.
    

A lap kérdésére kifejtette: az embereket foglalkoztatja a klímaváltozás témája, hiszen egyre inkább részévé válik az életüknek, és azt várják, hogy ezekre a kérdésekre megoldást találjanak részben a politikai döntéshozók, részben az üzleti világ. Egyre nyitottabbak arra, hogy személyesen is tegyenek az ügyért, azonban ha ez anyagi áldozattal is jár, akkor már egy kicsit megtorpan a lelkesedés - tette hozzá, jelezve: bízik abban, hogy ez is változni fog a jövőben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com