Áder János: a haza minden érte hozott áldozattal még erősebb lett

Magyarországnak törvényes joga volt megvédeni az uralkodó által szentesített vívmányokat, mivel ez békében nem ment, vállalni kellett érte a harcot, és mert a harc sem vezetett sikerre, meg kellett halni érte - mondta Áder János a 168 éve kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezve pénteken a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon.A köztársasági elnök a tizenötödik aradi vértanúként emlegetett Kazinczy Lajos honvéd ezredes szobránál hozzátette: a megtorlók úgy hitték, hogy az élen járó katonák kivégzésével a bátorságot is kiirtják mindazokból, akik mögöttük harcoltak, bennük bíztak.

    
Áder János kiemelte: ez azonban éppen fordítva történt, a haza - veszteségei révén - megfogyatkozott ugyan, de minden érte hozott áldozattal csak még erősebb lett. Az államfő felidézte: rögtönítélő hadbíróságok egyformán halálba küldtek péket, tanítót, földművest, nyomdászt, honvédet, lelkészt, jegyzőt, katonát és civilt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Legalább 130 embert végeztek ki, több százan kerültek börtönbe. Október végére már egész Európa visszhangzott a példátlan vérontás miatti felháborodástól, a megtorlás lendülete lassanként alábbhagyott, de Kazinczy Lajosnak még a kivégzőosztag elé kellett állnia - mondta.
    

Áder János a nyelvújító Kazinczy Ferenc fiának élettörténetét ismertetve kiemelte: Kazinczy Lajos a család legkisebb gyermekeként csak rövid ideig érezhette magán az atyai figyelmet. Tizenegy éves volt, amikor apját Széphalmon eltemették. Kazinczy Ferenc a "jót s jól" üzenetét hagyta gyermekeire, hogy a becsületes munkának nemcsak az egyén, hanem a közösség is haszonélvezője.
    

A Kazinczy-család legkisebb fia a hadtudomány művelésébe fogott. A katonaiskolából induló, szépen ívelő pálya azonban rövid időre megszakadt, végül mégis e hivatásban teljesült be sorsa, amikor életét adta a hazáért - mondta az államfő. Hozzátette: 1848-ban, a honvéd zászlóaljak szervezésekor felajánlotta szolgálatait a Batthyány-kormánynak.


Harcolt a pákozdi, a tápióbicskei, az isaszegi, a nagysallói és a komáromi csatában, szervezett sereget Pozsonyban, vezette a győri sáncok megerősítését. Személyes hősiessége és helytállása léptette Kazinczy Lajost mind magasabbra: századosból őrnaggyá, majd alezredesi és ezredesi rangra. 1849 júniusában Munkácson már három megye haderőinek főparancsnokaként hívta honfitársait, hogy segítsék a honvédő katonákat.
    

Kazinczy Lajost októberben felségsértés vádjával elítélték, földi maradványai sosem kerültek elő. Ha sírhelye nem is, de szobra több mint száz esztendeje szülőhelyén, Széphalmon áll - mondta Áder János. Hangsúlyozta: az aradi vértanúk félelem nélkül néztek szembe a halállal. Az erő, amely nyugalmat és békét adott nekik, az igazság ereje volt. Egy tiszta és igaz ügy ereje, a magyar szabadságé.
   

"A mártírok nem csupán gyászt hagytak ránk, hanem büszkeséget és hitet, hogy a haza több, mint néhány ünnepélyes pillanat, több, mint hősökre emlékezés egy hősök nélküli korban. A haza a velünk, bennünk és általunk tovább élő múlt és a jövő ígérete" - fogalmazott a köztársasági elnök. Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: "meggyőződésem, hogy az aradi vértanúk áldozatukkal hozzájárultak a kiegyezés sikeréhez, tettükből merített erőt 1920 után az ország, mint ahogyan 1945-ben is, állt talpra két hétre 1956-ban és tudott rendszert bontani 1990-ben".
    

A polgármester hozzátette, míg 1849-ben még a nemzethalál gondolata is realitásnak tűnt, ma egy szabad országban, Széphalmon Kazinczy Ferenc sírja mellett magyarul köszönthetjük egymást. Október hatodikán így a gyász mellett visszafogottan ugyan, de ünnepelhetünk is, mert "tábornokaink, ha a csatát el is vesztették, céljaikat elérték, vagyis a háborút megnyerték" - mondta Szamosvölgyi Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com