Áder János rendezné az illegálisan fúrt kutak helyzetét

A vízkészletek védelmére, a vízvisszatartás, valamint a Tisza víztéremelésének szükségességére hívta fel a figyelmet az aszály és a vízgazdálkodási problémák kezelése, illetve a következő generációk ivóvízkészletének biztosítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában.Bíró Tibor egyetemi tanár a YouTube videómegosztó portálon és már a TikTokon is megjelenő műsorban különösen aggasztónak nevezte, hogy az egymást váltó kisebb-nagyobb aszályos időszakok miatt "2017 óta folyamatos mínuszban, leürülésben vagyunk" és a tél is többször csapadékszegény volt, így tavasszal sem lehetett megfelelő starttal indulni a vegetációs időszakra.

Hollandiában, Észak-Németországban és Skandinávia déli részén is emelkedik az átlaghőmérséklet, valamint a hőségnapok száma, emellett megjelent a csapadékhiány is, az idei hosszú csapadékmentes időszak meglepte a hollandokat - jegyezte meg, utalva arra, hogy nem Kárpát-medencei, nem magyar jelenségről van szó.

A Magyar Hidrológiai Társaság alelnöki tisztségét is betöltő szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a meteorológiai aszály mellett a hidrológiai aszály is jelen van, azaz a vízgyűjtőkön hullott kevés csapadék miatt a vízfolyásokban sincs elegendő vízkészlet, ezáltal csökken a visszapótlás lehetősége.

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, súlyos következménye van annak, ha nagyon alacsony a Duna vagy a Tisza vízállása, ráadásul meg kell barátkozni a korábban a déli országokban ismert időszakos víztest fogalmával. Magyarországon ma már 37 olyan kisebb vízfolyás van, ahonnan nyáron rövidebb-hosszabb időre eltűnik a víz - tette hozzá.

A volt köztársasági elnök utalt rá: a meteorológiai és a hidrológiai aszállyal megkezdődik a talaj kiszáradása. Az Alföld homokosabb részén a talaj felső 60-80 centiméteres rétegéből eltűnt a csapadék, de az alsóbb rétegekből is tűnik el a víz, kiszáradnak a tavak, a helyi vízfolyások, nincs helyi csapadékképződés, az ott élők vízellátása, a gazdák öntözési lehetőségei, a növények túlélése szempontjából súlyosak a következmények.

Bíró Tibor azt mondta, hogy a területi párolgás mértéke nőtt, a csapadékmennyiség országos átlagban "nagyjából állandónak mondható", ám tér- és időbeli eloszlása változik, szeptemberben látható volt, hogy az ország nagy részén megszűnt az aszály, ugyanakkor még most is vannak rendkívül aszályos területek is.

A talajvízre is hatással van, amikor a talaj felső rétege teljesen kiszárad és nincs csapadékutánpótlás, a Homokhátságban a talajvíz szintjének csökkenése az 1970-es évek végétől átlagosan 2-3 méter, de domborzattól függően van, ahol 5-6, a legszélsőségesebb helyeken 10-12 méter, és még "a Tisza völgyében is meg lehet tapasztalni, hogy ásott kutakból eltűnik a víz" - közölte.

Hangsúlyozta, mivel Magyarországon a felszín alatti és parti szűrésű vízből nyerik az ivóvíz 95 százalékát, a jövő generációk ivóvízkészletének biztosítása érdekében kötelesség vigyázni a felszíni vizeknél lassabban "pótlódó" felszín alatti vizekre.

Áder János azt mondta, annak érdekében, "hogy ne járjunk úgy", ahogy a spanyolok, vagy az indiaiak az országuk egyes részein, hogy addig használták a felszín alatti vízkészeletet, amíg egyszer csak elfogyott, "régóta házal" a kutak legalizálásáért.

Úgy fogalmazott: ne büntessük meg a gazdákat azért, hogy korábban illegális kutat fúrtak, de tudjunk arról, hogy hány kutuk van, szereljünk rá állami költségen különböző szenzorokat, amik mérik a vízfelhasználást, és lássuk, hogy a pótlás és a vízfelhasználás egyensúlyban van-e. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta: "ha nem így csinálunk, akkor szerintem 10-15 év múlva nagyon súlyos problémákkal szembesülnek a gazdák és a lakossági vízellátást végző szolgáltatók is. Úgy gondolom, ez a döntés még hiányzik és várat magára, mert mindenki az azonnali öntözés és az aszály elhárításának kérdésével foglalkozik."

Bíró Tibor szavai szerint minden kutat legalizálni, adatbázisban nyilvántartani, a vízmennyiséget pedig mérni kellene, a vízkészletekkel összefüggő beavatkozásokat csak így lehet megtervezni.

A szakember a vízvisszatartásról azt mondta dombvidéken a záportározók kialakítása és használata mellett fontos lenne az erózió elleni védelem fokozása, a domboldali lefolyások csökkentése, a beszivárgás növelése, síkvidéken a belvízcsatornák, öntözőcsatornák, kettős működtetésű csatornák medreinek a vízzel való feltöltése. Mindez számos műszaki beavatkozást igényel, amit sokan nem értenek, "azt mondják, betonnal, vassal akar megoldani mindent a vízügy", ezért létre kell jönnie egy társadalmi konszenzusnak - fogalmazott.

Kiemelte, "mozaikos vízvisszatartásra" lenne szükség, amely mindazon túl, hogy a beszivárgáson keresztül dúsítja a talajvizet, a párolgáson keresztül hűti a környezetet, építi is a tájat.

Áder János a műsorban arról is beszélt, hogy a Tisza a medersüllyedése és a klímaváltozás okozta alacsony vízállás következményeként megközelítőleg a Tisza-tó vízmennyiségének megfelelő, évi 250 millió köbméter vizet szív ki a talajból, amely a folyó vizével együtt távozik az országból.

Bíró Tibor szólt arról is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Kínai Tudományos Akadémiával, amelytől azt remélik, hogy a mesterséges intelligencia, adatfeldolgozás révén megoldást találhatnak a vízgazdálkodással összefüggő hazai problémákra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com