Áder János részvéttávirata a horvát elnöknek

Részvéttáviratot küldött a magyar köztársasági elnök a horvát államfőnek a horvátországi földrengés miatt.Áder János a Zoran Milanovicnak kedden elküldött táviratában azt írta, megrendüléssel értesült a Petrinja környékét ért komoly természeti katasztrófáról, amely sajnálatos módon emberéletet is követelt, valamint számos sérültet és jelentős károkat hagyott maga után.

    
"Magyarország polgárai és a magam nevében ezúton fejezem ki együttérzésemet mindazokkal, akiket a súlyos földrengés érintett" - tette hozzá az államfő. Áder János tudatta: őszintén reméli, hogy mielőbb megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és az érintett területek lakóinak élete rövidesen visszatérhet a megszokott kerékvágásba.
   

"Készen állunk arra, hogy bekapcsolódjunk mind a mentésbe, mind pedig a helyreállításba. Kérem, jelezze, hogy ezek során Magyarország milyen segítséget tud nyújtani" - tette hozzá. Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. A keddi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van, köztük egy gyermek, és huszonhat sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com