Áder János: továbbra sem tiltották be a leginkább környezetszennyező bányászati technológiát

Bár a 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament több mint 90 százalékos többséggel elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, az Európai Bizottság nem tett eleget a felszólításnak, így még mindig használható a módszer, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetpusztító - hangsúlyozta Áder János korábbi köztársasági elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.A volt államfő felidézte, hogy éppen 23 éve, 2000. január 30-án egy romániai aranybányánál gátszakadás történt, amelynek következtében 100 ezer köbméter cianidos zagy került a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette, hogy a tározót mindössze egy évvel korábban adták át, tehát súlyos tervezési, engedélyezési és működtetési hibáknak is állniuk kellett a háttérben a rendkívüli időjáráson túl.
    

A cianidos vegyületet ahhoz használják, hogy kinyerjék az aranyat a kőzetből. A zagy, amelyben benne marad a vegyület jelentős része, ülepítőkbe kerül - közölte. Áder János kiemelte, hogy a cianid mennyisége a Szamosban a megengedett 320-szorosa volt. Úgy értékelte, hogy a magyar vízügyi szakemberek bravúrt hajtottak végre a tiszai környezetpusztítás kezelésekor.
    

Közölte, hogy a Tisza-tó 93 százalékába nem jutott be a szennyezés, 13 holtágat teljesen megmentettek, megóvták a felszín alatti vízbázist, és senki sem halt bele a környezetpusztításba. Ugyanakkor halak, madarak, emlősök pusztultak el, továbbá a turizmus is nagyon megsínylette a történteket. Magyarország perelte a szennyező román-ausztrál vállalatot, mintegy 30 milliárd forintra becsülve a kárát - idézte fel Áder János. Bár a pert az állam megnyerte, egy fillért sem kapott, mert a cég csődbe ment, Románia pedig nem állt helyt. Így "a szennyező fizet" uniós elvéből egyetlen fillér kártérítés sem következett Magyarországnak - hangsúlyozta a korábbi köztársasági elnök.
    

Úgy vélekedett: időszerű lenne egyértelműbbé tenni a jogszabályokat, hogy ilyen esetben a szennyezést kibocsátó államnak helyt kelljen állnia. Románia úgy adott engedélyt a bányára, hogy nem ellenőrizte megfelelően annak létesítését - jegyezte meg. A volt államfő arról is beszélt, hogy sok szemét érkezik Magyarországra a Tiszán Romániából és Ukrajnából. Hivatali ideje alatt átadott egy gépsort, amely három éve tisztítja a folyót: már több mint 8 ezer köbméter hulladékot távolított el. Ebben az esetben azonban szintén sérül "a szennyező fizet" elve, hiszen Magyarország viseli a költségeket más államok helyett - mondta.
    

Áder János a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökeként a műsorban arról is beszélt, hogy hétfőtől, két héten keresztül, a BME és a MATE hallgatói közül 20+10 hallgató pályázhat havi 100 ezer forintos ösztöndíjra, amelyet 5 hónapig kapnak a diákok. A pályázatokat azoktól várják, akik a hidrológia, a víztudomány, a vízépítés, a vízgazdálkodás, az energetika és a mesterséges intelligencia területén folytatnak tanulmányokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com