Áder: ma is szükség van Szent István bölcsességére és elszántságára (2. rész)

Ma is nagy szükség van Szent István bölcsességére és elszántságára - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap a Sopronhoz közeli Peresztegen, az államalapító király szobrának avatóünnepségén.

ader_janos_oficial__btzSzavai szerint ma is szükség van, és a jövőben is szükség lesz annak megértésére, hogy a bölcs ember sohasem öncélúan bátor. "Miként mindig is szükségünk lesz arra is, hogy megértsük, nincs az a bölcs felismerés, ami többet érne egy árva hajítófánál, ha nincs bennünk kellő alázat, összefogás és elszántság ahhoz, hogy érvényre tudjuk juttatni érdekeinket és akaratunkat" - fogalmazott az államfő.

A helyiekhez fordulva az államfő méltatta, hogy "személyes példájukkal, életükkel, mindennapi örömeikkel és erőfeszítéseikkel adnak értelmet a szónak, amit a szülőföld megtartó szeretete jelent". Elismerően szólt arról is, hogy fenntartják, működtetik és munkájukkal gyarapítják azt a közösséget, amely - mint fogalmazott - ennek a több mint 700 éves településnek a mai világra nyitott 21. századi lelkiségét, semmi máshoz nem fogható megtartó erejét adja.

Ezzel "Szent István művének és szellemiségének ma Önök a megőrzői és továbbadói", akárcsak minden magyar, akinek fontos szülőföldjének sorsa, szűkebb és tágabb közösségének boldogulása, hazájának jövője, nemzetének gyarapodása - mondta az államfő.

Áder János beszédében kiemelte, mindmáig közös jövőt formáló ereje van Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmeinek, amelyekből ma is sok erő, bátorság, önbizalom és bölcsesség meríthető. Ezek közül idézte a tizediket, amely szerint "az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját".

"Alkotni, adni, megőrizni és emlékezni. Van-e ennél több?", tette fel a kérdést a köztársasági elnök, kiemelve, "alkotni annyi, mint értelmet adni az életünknek, jobbá és gazdagabbá tenni a környezetünket. Adni annyi, mint szeretettel fordulni azokhoz, akik számítanak ránk, akik szükséget szenvednek, és akik igazán fontosak szívünknek.
Megőrizni annyi, mint vigyázni értékeinkre, mindarra és mindazokra, akik számunkra is megtartó erőt jelentenek.

Emlékezni pedig annyi, mint ismerni, érteni és továbbadni tapasztalatainkat, mindazt, ami abban segít minket, hogy személyes és közös múltunkból képesek legyünk felismerni, hogy mit kell tennünk a jövőben".

Sellei Tamás (független), Pereszteg polgármestere az ünnepségen elmondta: Szent István bronz mellszobra, Győrfi Lajos püspökladányi szobrászművész alkotása, a település szülötte, Békési István nyugalmazott iskolaigazgató adománya, amelynek felállításához több helyi lakos, vállalkozó is támogatást nyújtott.

MTI

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com