Áder: még az idén elkészülnek a Via Carpatia Magyarországra eső szakaszai

Még az idén elkészülnek a Via Carpatia nemzetközi közúti folyosó Magyarországra eső 230 kilométeres szakaszának hiányzó beruházásai - mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön Andrzej Duda lengyel államfővel folytatott megbeszélése után, Budapesten.Áder János a látogatást követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: a közép-európai régió komoly infrastrukturális hátrányban volt a közúti és a vasúti összeköttetés, illetve az energetikai és a digitális hálózatok összekapcsolása terén 1990 előtt és az azt követő években.
    

Hangsúlyozta: a Via Carpatia észak-déli nemzetközi közlekedési folyosó a Baltikumtól Görögországig mintegy 3300 kilométeren vezet, ebből 230 kilométeren át Magyarországon. Áder János arról is beszélt: Lengyelország Magyarország negyedik legfontosabb gazdasági partnere, a két ország közötti áruforgalom értéke tízmilliárd euró. Közölte: az elmúlt években jelentős kétirányú tőkeáramlás volt a két ország közt, ennek eredményeképp Magyarországon már száz lengyel vállalat működik, és ezek mintegy 13 ezer embernek adnak munkát.
    

A magyar államfő arra is kitért: a belorusz-lengyel határon komoly migrációs válsághelyzet alakult ki, és a határ menti területeken szükségállapotot is ki kellett hirdetni. Hozzátette: az afganisztáni események a későbbiekben még nagyobb nyomást fejthetnek ki Lengyelországra, ami Varsót arra kényszerítette, hogy ne csak a katonai jelenlétet erősítse meg, hanem mintegy 370 kilométer hosszan kerítést is építsen.
    

Áder János ezért felajánlotta Lengyelországnak, hogy Magyarország megosztja a 2015-16-os kerítésépítésben, valamint a későbbi működtetésben és a határőrizetben szerzett tapasztalatait. Arra is kitért: november végén ismét Magyarországra látogat a lengyel elnök, hiszen a V4-ek államfői Budapesten találkoznak, nem sokkal később pedig a fenntarthatósági expón is részt vesz a négy közép-európai elnök.     Az MTI kérdésére Áder János elmondta: csütörtökön a Magyar Érdemrend Nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetést adja át Andrzej Dudának, amely a legmagasabb rangú, csak államfőknek adható kitüntetés Magyarországon.
    

A köztársasági elnök döntését Andrzej Dudának a lengyel-magyar barátság erősítésében, a V4-es együttműködés fejlesztésében, valamint a Három Tenger Kezdeményezés elindításában mutatott elkötelezettségével indokolta. Azt mondta: Andrzej Dudában az elmúlt hat évben "a demokrácia, a nemzeti szuverenitás és a jogállam elkötelezett hívét" ismerhette meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com