Áder: meg kell változtatni EU migrációs szabályait

Meg kell változtatni EU migrációs szabályait, mert azokat egy egészen más időszakban és egy egészen más helyzetben alakították ki - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután lett kollégájával tárgyalt.Az államfő a Sándor-palotában fogadta Egils Levits lett elnököt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: drámai helyzet alakult a fehérorosz-lengyel és részben a lett, valamint a litván határszakaszon is.
    

A múlt hét elején Magyarország felajánlotta segítségét a lengyel elnöknek, és most megtette ugyanezt a lett államfőnek is - közölte Áder János. Kifejtette: lett partnerével sok mindenről hasonlóan gondolkodnak, például az alkotmány tekintetében; Magyarországon és Lettországban bizonyos közjogi kérdésekről ugyanúgy gondolkodnak. A lett elnöknek aktív szerepe volt országa alkotmányának elfogadásában és sok mindenben a magyarhoz hasonló álláspontot fejtett ki - mondta.
    

Közölte: egyetértenek abban, hogy a család alapja férfi és nő kapcsolata, a családok szerepe, a keresztény értékek védelme mindkét országban alkotmányos kötelezettség, és abban is, hogy az EU a nemzetek Európáját jelenti, nem pedig föderális Európát. Az államfő kitért arra: a Három Tenger Kezdeményezés jövőjéről is beszéltek.

Ennek egyik fontos kérdése a közös infrastruktúra építése, fejlesztése, egy régi terve pedig a Via Carpatia közlekedési folyosó megvalósítása, amelynek magyarországi szakasza októberben elkészült - emlékeztetett.
    

Megjegyezte: vannak közös uniós sikerek is, Lettország is tagja volt a Kohézió Barátai csoportnak, és közös fellépésük eredménye, hogy a helyesnek tartott agrártámogatási rendszer megvalósult. Egils Levits megerősítette, hogy mindenféleképpen szükséges a migrációval kapcsolatos uniós szabályozás felülvizsgálata, mert azt egy teljes mértékben más helyzetben fogadták el.
    

Úgy fogalmazott, Magyarország szoros szövetséges, és mivel mindkét ország tagja a NATO-nak és az EU-nak, felelősséggel tartoznak e szervezetek jövőjéért. Ezért beszéltek most is az EU jövőjéről, a jogállamiságnak az EU-t érintő kérdéséről. A jogállamiság és annak alapelvei tekintetében fontos, hogy közös megállapodásra és értelmezésre jussanak- jelentette ki.
    

Közölte: az EU 27 tagállam uniója, ezek mindegyike olyan demokratikus ország, ahol a jogállamiság elvei érvényesülnek. Ugyanakkor az unióban van egy sokszínűség is, ez az alkotmányos, kulturális hagyományokban és az értékekben is megjelenik, például a családról alkotott véleményt illetően - mutatott rá. Úgy látja, a tagállamoknak biztosítani kell, hogy figyelembe vehessék a hagyományaikat, értékeiket, és a közös elvek, értékek keretein belül meg kell tartani a hagyományok és értékek sokszínűségét.
    

A lett államfő arról is beszélt, hogy aggasztó az ukrán határok mentén kialakult helyzet, és ha Ukrajna szuverenitását fenyegető helyzet állna elő, határozott fellépésre lenne szükség. A fehérorosz helyzetet illetően Lettországnak is vannak problémái a közös határszakasz miatt, amely az EU külső határa is - fűzte hozzá. Egils Levits köszönetet mondott Magyarországnak, amiért NATO-szövetségesként részt vesz a balti országok légtérvédelmében, hozzájárulva ezzel a térség biztonságához.
    

Kérdésre a lett elnök elmondta: ha a helyzet indokolja, lehetnek olyan érvek, amelyek alátámasztják a kötelező oltás szükségességét, de még túl korai nyilatkozni erről. Ugyancsak kérdésre közölte: Fehéroroszország esetében határozott fellépésre van szükség, az EU-nak és a NATO-nak foganatosítania kell a szükséges szankciókat, mert ezek működnek, és a fehérorosz rezsim kezd rájönni, hogy nem tarthatja fenn sokáig a jelenlegi helyzetet.
    

Áder János ezzel kapcsolatban hozzátette: fontos a közös uniós határok védelme, a határozott fellépés, hogy eltántorítsák Fehéroroszországot a további provokációtól, emellett pedig a humanitárius szempontokat is figyelembe kell venni, hiszen jön a tél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com