Adócsaló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Somogyban

Vádat emeltek egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, akik egy adóelkerülésre létrehozott céghálózattal 320 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak 2017-2018-ban - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.A közleményben azt írták: a céghálózat szójatermékeket importált Magyarországra. A szlovéniai Koper kikötőjébe érkező terményeket a bűnszervezet élén álló egyik vádlott által irányított német cég névlegesen a stróman vádlottak vezetése alatt álló három magyar cégnek adta el, amelyek működését valójában a bűnszervezetben vezető szerepet játszó másik két vádlott irányította.

    
Az érintettek a tényleges gazdasági tevékenységet nem végző cégek nevében tették meg a szójatermékekkel összefüggő importbejelentéseket, holott a terményt valójában két - az adóelkerülés hasznát realizáló - magyar cég közvetítésével értékesítették a belföldi felvásárlóknak. Ezzel azt a látszatot keltették, hogy már adózott, belföldről származó terményt forgalmaznak, s nem tettek eleget az importáruval kapcsolatos áfafizetési kötelezettségnek.
    

A bűnszervezet irányítói a személyes találkozók mellett leplezett kommunikációra alkalmas mobiltelefonos alkalmazásokkal, titkos e-mail címek közötti levelezéssel tartották a kapcsolatot a számlázi láncolatban részes, hasznot húzó cégeket vezető másik két vádlottal, és a hatóságok megtévesztésére nehezen értelmezhető rövidítéseket használtak.
    

Az ügyészség az ügyben kilenc ember ellen emelt vádat üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Öt, az elkövetésben nagyobb szerepet vállaló vádlottra 6-10 év, a többiekre 2-5 év szabadságvesztés kiszabását kérték a bíróságtól arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismerik bűnösségüket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com