Adócsaló esztergomi ingatlanos ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy esztergomi vállalkozó és húsz társa ellen emelt vádat, a gyanú szerint négy év alatt háromszáz millió forint adót csaltak el - közölte a megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.Reszl Ildikó tájékoztatása szerint az ingatlanok bérbeadásával foglalkozó elsőrendű vádlott 2014-től több gazdasági társaságnak adott át valótlan számlákat, hogy a bevételeik után fizetendő áfát jogosulatlanul, több évig, rendszeres haszonszerzésre törekedve csökkentsék.

    
A valótlan számlákat olyan társaságok nevében állították ki, amelyeket csak névleg vezettek az elsőrendű vádlott által megbízott személyek. A haszonhúzó ügyvezetők több esetben fizettek a fiktív számlákért az elsőrendű vádlottnak. Az ügyészség húsz vádlottal szemben költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása, közülük hárommal szemben továbbá vesztegetés miatt emelt vádat. A húsz érintettből tizenkettővel - köztük a fiktív számlákat befogadó ügyvezetőkkel, valamint egyes strómanokkal - egyezséget kötöttek.
    

A Tatabányai Törvényszéknek indítványozták, hogy az ügyészség által kötött egyezségeket hagyja jóvá, az elsőrendű vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, a többi vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélje.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com