Adóemelések jönnek újra: Itt a lista Varga Mihálytól


  • Duplájára emelkedik a tranzakciós adó, ami azt jelenti, hogy 0,3% helyett 0,6% lesz készpénzes tranzakciók esetén.

  • Az átutalásoknál 0,2-ről 0,3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.

  • Az újabb intézkedések között szerepel még a bányajáradék-emelés, ez a sarc 12-ről 16 százalékra nő.

  • A távközlési adó kettő forintról három forintra nő, a felső korlát 2500 forintról 5000 forintra emelkedik - a céges előfizető körében.


Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vezette NGM vezette be még tavaly a tranzakciós illetéket, melyből 301 milliárdot tervezett beszedni, de igen elszámolták magukat, hiszen összesen ebből 52 milliárd folyt be márciusig. Ez azt jelentené, hogy ha egész évre vetítjük a valós számokat, hogy 200 milliárd folyhatna be belőle.

Varga elmondása szerint a javaslatot a Bankszövetséggel egyeztették, így az emelés meg fog történni.
Persze az emberekkel nem egyeztette ezt senki, mert a legvégén mi fogjuk ezt is megfizetni.

A legtöbb módosítás augusztus 1-jétől hatályba lép.

Varga szerint nem a lakossági terhek nőnek, sem a sem tranzakciós illetéknél, sem a távközlési adónál. De erre mondhatjuk, hogy korábban is ezt mind az emberek fizették meg valamilyen formában.

Az intézkedések egyik lényeges oka, hogy az edp-eljárás alól véglegesen kikerüljön, illetve ellensúlyozni kell a csökkenő inflációt. Korábban 5,2 százalékos inflációval számolt a kormány, amit a konvergencia programban 3,1 százalékra csökkentettek, de Varga még ennél is kevesebbet tart elképzelhetőnek.

 

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com