Áfacsaló bűnözői csoport tagjai ellen javasol vádemelést a NAV

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyészségnek egy személybiztonságra, takarításra és mosásra szakosodott budapesti bűnözői csoport 22 tagja ellen, akik mintegy 900 millió forint áfát csaltak el a hatóság napokban befejeződött nyomozása szerint - tájékoztatta a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-t.Az igazgatóság közleményében azt írta, hogy a bűnszervezet többszintű, bonyolult cégláncolatot tartott fenn kiterjedt alvállalkozói körrel: az irányítók a Pest vármegyében működő hálózatba Győr-Moson-Sopron és Heves vármegyei vállalkozásokat is beszerveztek.

A szlovák állampolgárságú, névleges vezetőkkel működtetett "alsó" szinten az eleve bukásra szánt cégek valódi tevékenységet nem végeztek, ehhez a szükséges technikai és személyi háttérrel sem rendelkeztek - tették hozzá. A NAV közölte: a szervezet más szintjein ténylegesen dolgozó munkavállalókat névleg ide jelentették be, az adót, valamint a járulékokat viszont nem fizették meg utánuk.

A bűnbanda a valóságban nem őrzött-mosott-takarított, a kamucégek valótlan szolgáltatásokról állítottak ki számlákat - mutattak rá. Kiemelték, a fiktív bizonylatok ellenértéke a fővállalkozóknál landolt, a nettó munkabérek kifizetése után megmaradó összeget készpénzben szétosztották maguk között, ezzel a bűnbanda 900 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

A szervezet felszámolására indított akcióban nyomozók, járőrök, revizorok és informatikusok dolgoztak össze, a főgyanúsítottat a MERKUR Speciális Taktikai Osztály kommandósai fogták el - közölték. A NAV nyomozói első körben 20 érintettet állítottak elő és hallgattak ki, a gyanúsítotti kör azóta további 2 emberrel bővült, a szervezet 2 irányítója egy évet töltött letartóztatásban.

Az adóhatóság a bűnbanda tagjait különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítja, és az ügy iratait vádemelést javasolva továbbította a Heves Vármegyei Főügyészségnek. A főgyanúsítottak, és azok a megbízók, akiknél több száz millió forintos elkövetési érték összpontosul, akár 20 év szabadságvesztést is kaphatnak - jegyezték meg.

A NAV tájékoztatott arról is, hogy a nyomozók több mint 800 millió forint értékű vagyont biztosítottak a költségvetésnek okozott kár megtérülésére. Ingatlanokat, gépjárműveket, céges tárgyi eszközöket, köztük egy mosoda berendezését, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le, illetve vettek zár alá, és további tízmilliók térültek meg az elkövetők önkéntes befizetéseinek eredményeként - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com