Aggályos, hogy a titkosszolgálatok megfigyelhetik a Magyarországon tanuló hallgatókat

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a felsőoktatási törvény tervezett módosítása alapján úgy látja, hogy a Fidesz „rögeszmésen ragaszkodik” a hallgatók „röghöz kötéshez”. A szervezet a javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartja, hogy a hallgatók adatait át lehet adni a titkosszolgálatoknak.

Erről Karácsony Gergely, a PM elnökségi tagja és Erőss Gábor a PM társadalompolitikai kabinetjének vezetője beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon.
Utóbbi azt mondta, hogy a „röghöz kötés” megmarad, csak a neve változik át hallgatói szerződésről „feltételteljesítésre”.

A kormány eközben megpróbálja elterelni a figyelmet „a példátlan rombolásról”, amit az egyetemre felvételezők számának drasztikus zuhanása is jelez – tette hozzá.
A „fenyegetés megmarad”, mert a diákokat listázni fogják, a rendőrség és a titkosszolgálatok is megkapják az adataikat, pedig a hallgatókat nem kényszerrel kellene itthon tartani – jelentette ki.
Karácsony Gergely is hangsúlyozta: a módosító javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartják, hogy a feltételek teljesítésének ürügye alatt a kormány „titkosszolgálati kérdést csinál a felsőoktatási kérdésből”. Véleménye szerint ez a fajta megfélemlítés és a felsőoktatásban tapasztalható káosz is oka lehet annak, hogy 17 éve nem volt ilyen alacsony a felvételizők száma.
Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség kormányra kerülése esetén meg fogja szüntetni a hallgatók „röghöz kötését" és nemzetbiztonsági megfigyelését is – mondta végül.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com