Agrárminiszter: minden igénylő önkormányzathoz eljutott a szociális tűzifa

Az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak Európában, az egekbe emelkedtek a gáz- és áramárak. Emiatt most még nagyobb jelentőséggel bír a szociálistűzifa-program, amely az 5000 fő alatti településeken élő rászoruló családoknak nyújt segítséget - mondta el Nagy István agrárminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.A tárcavezető kifejtette, a Belügyminisztérium által meghirdetett program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kapott és kap a téli tüzelőjéhez segítséget.

Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít. Az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságok idén is jelentős mértékben kivették a részüket a program megvalósításából. A programban évente 80-90 százalékban az állami erdőgazdaságoktól vásárolnak a nyertes intézmények - tette hozzá a miniszter.
    

Nagy István hangsúlyozta, hogy minden igénylő önkormányzathoz eljutott a szociális tűzifa. Az erdőgazdaságok 2115 önkormányzatnak mindösszesen 210 426 köbmétert (200 091 köbméter kemény lombos, 10 335 köbméter lágy lombos) tűzifát adtak át, tehát maradéktalanul kiszolgálták a teljes igényelt mennyiséget. A legtöbb megrendelés a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben gazdálkodó Nyírerdő Zrt. és Északerdő Zrt.-hez érkezett. Az erdőgazdaságok eközben országosan a tűzifa programban is folyamatosan teljesítik a lakosság kiszolgálását, emelte ki a tárcavezető.
    

Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság, ami azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat. A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, amit mindig az erdő megújítása követ.
    

Az elmúlt 12 évben az állami erdőgazdaságok 1,8 millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó szociális tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára, hogy minden évben minél többen meleg otthonban tölthessék a téli időszakot - fűzte hozzá Nagy István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com