Agroinform.hu: minimális áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok - ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét hétfőn az Agroinform.hu.A vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást. A várható kisebb kereslet miatt a piacokon általában 5 százalék körüli áremelés tapasztalható annak ellenére, hogy a termesztéshez kapcsolódó költségek idén is tovább emelkedtek.
    

A válaszadók 29 százaléka tervez idén valamivel kisebb fenyőfát vásárolni, további 11 százalékuk olcsóbb fajtára tervez váltani, miközben 21 százaléknyian bíznak abban, hogy alaposabb kereséssel a megszokott méretű és fajtájú fenyőhöz is hozzájuthatnak a korábbinál kedvezőbb áron. A felmérés szerint 47 százaléknyian az utolsó hétre hagyják a vásárlást.
    

Negyvenöt százaléknyian részesítik előnyben a nordmann fenyőt, a többinél magasabb áron kapható, de tartósabb fajtát. A lucfenyő 37, míg az ezüstfenyő 13 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit. Negyvennégy százaléknyian másfél méter feletti, 56 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.
    

A válaszadók 26 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben a válaszadók 40 százaléka a környezetvédelmet jelölte meg, 30 százalékuk a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt említette, míg 22 százalékuk a lehulló tűlevelek hiánya miatti tartósságot és tisztaságot emelte ki. Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi - ismertette az Agroinform.hu.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com