Ajándékcsomaggal segít négyszáz egyszülős családot az Egyszülős Központ

Idén 200 budapesti és ugyanennyi vidéki egyszülős családot lep meg egyenként 40 ezer forintos ajándékcsomaggal az Egyszülős Központ.Az adományok eljuttatásában közreműködők - sportolók és sportegyesületek képviselői - csütörtökön vették át a csomagokat, hogy azokat karácsonyig átadhassák. Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője a rendezvényen arról beszélt, Magyarországon több mint 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő, és ezeknek a családoknak a fele szegény.
   

Hozzátette: a központ idén 16 millió forint értékű adománnyal kedveskedik az egyszülős családoknak, hogy könnyebb, szebb legyen az ünnepük. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a rendezvényen arról beszélt, az Egyszülős Központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány segíti a nehezített helyzetben élő egyszülős családokat abban, hogy olyan karácsonyuk legyen, amiben mindenki reménykedik. Azt mondta, sportért felelős államtitkárként külön öröm számára, hogy ehhez a sporttársadalom is hozzájárulhat.
    

Elmondta, külön öröm számára, hogy ehhez a sporttársadalom is hozzájárulhat. Megköszönte a sportszervezeteknek, sportvezetőknek, sportolóknak, hogy részt vesznek az ajándékcsomagok eljuttatásában. Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője arról beszélt: Magyarországon több mint 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő. Jellemzően az anya neveli egyedül a gyermekét, de 40 ezer családban ezt az apa teszi. Megjegyezte: az egyszülős családok csaknem fele szegény.
    

Hangsúlyozta: az alapítvány ezekkel a családokkal foglalkozik. Az első, budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg, tavaly márciusban pedig Budán is nyílt egy. Megjegyezte: az elmúlt csaknem hat évben 30 ezer családnak tudtak segíteni. Hozzátette: az Egyszülős Központ idén négyszáz darab, összesen 16 millió forint értékű adománnyal kívánja könnyebbé, szebbé tenni az érintettek ünnepét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com